2023.12.04. 14:30
Szombaton mikulástúrát tartottak Bakon
Tamás Ádám, a baki önkormányzat képviselője tájékoztatta lapunkat a múlt szombaton első ízben, hagyományteremtő céllal megrendezett baki mikulástúráról, amelyen a nem túl kedvező időjárás ellenére több mint negyvenen vettek részt. Nem csak bakiak tették meg a hat kilométeres távot, csatlakoztak a környező településekről is.
Forró itallal kínálták a résztvevőket
Forrás: ZH
- Ez azért jelentős a településünk történetében, mert ez volt az első jótékonysági túránk - fogalmazott Tamás Ádám. - A 2000 forintos felnőtt regisztrációs díjból befolyt összeget a baki iskola és óvoda számára gyűjtötte a túrázó közösség, amiből majd sport- és játékeszközöket fogunk venni. A kezdeményezés hagyományteremtő szándékú, minden évben jótékony céllal, egyre több falubeli lakost és környékbeli települést bevonva.
A szervezők a következő levélben köszönték meg a részvételt, a túrázókat arról is tájékoztatták, milyen anyagi sikerrel zárult az akció: "Kedves Túrázók! Köszönjük nektek, hogy ilyen zord időben is közel negyvenen részt vettetek az első baki Mikulásváró Túrán az év utolsó hónapjának második, ámde első „hófedte” napján.
![](https://cdn.zaol.hu/2023/12/A1LTGNGN5sJIaaf8AEaEa55Kr996qCgjS47Ax4Fdol4/fit/977/1734/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VjODc3ZDBjZDIyODRlNTE4OTQwMDk2NTE4YmQ0ODI2.jpg)
Az öreg Fehérszakállú végül megrázta a szakállát, így az eső átváltott havazásba, tényleg mikulásváró hangulat kerekedett a végére. Reméljük, mindannyian jól éreztétek magatokat - vigyétek tovább a túra hírét, és bízunk benne, hogy találkozni fogunk a következő túra alkalmával. A nevezési díjaknak és a felajánlásoknak köszönhetően közel 120.000 forint jött össze, amiből az óvoda és az iskola számára sporteszközöket fogunk vásárolni. Nehéz lenne felsorolni azokat, akik hozzájárultak a túra megrendezéséhez, de szeretnénk megköszönni a baki önkormányzatnak a hozzájárulást, a faluház dolgozóinak, a Göcsej Kapuja Bak Általános Iskolának, a Baki Polgárőr Egyesületnek és a Kistermelők Baráti Egyesületének az aktív részvételt. Köszönjük a felajánlott támogatásokat mind a magánszemélyektől, mind pedig a helyi vállalkozóktól. Természetesen mindenkinek járt egy ajándék befutóérem és egy kis csomag."
![](https://cdn.zaol.hu/2023/12/w_RAwCEUq5xbkZ1bJXsIHj5XCJ8k1dP2srVgIKanrek/fit/1200/675/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE0NDdmZWMwMmQ2NDRkZDFhOWZiM2VlZjEwZjczMmQ1.jpg)
Tamás Ádám lapunknak elmondta, azok számára is nyitott a jótékony adakozás, akik most nem tudtak részt venni a túrán. Ha egyénileg teljesítik a hat kilométert és ezt igazolják, részesülnek a köszönetképpen átnyújtott ajándékcsomagokból.