Valóra vált a balettmester álma

2023.12.15. 13:30

Mesebalett premierje a HSMK-ban - fotógalériával

A klasszikus Diótörő mesebalettet álmodta színpadra Gara Lídia a Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés AMI balettmestere. A darab premierjét húsz gyermek szereplésével csütörtökön tartották a HSMK-ban.

Benedek Bálint

A Diótörő című mesebalettet a zeneiskola klasszikus balett szakos növendékeinek főszereplésével mutatták be

Fotó: Szakony Attila

A színháztermet megtöltötték a nézők, hiszen minden jegy elkelt. A közönséget Baráth Adrien a zeneiskola igazgatója köszöntötte, aki a beszédében elmondta: a balett tanszak tanára, balettmestere Gara Lídia a tavalyi tanévben kezdett az iskolában tanítani. A táncos a balettintézetben végzett és balettmester lett, közben kikacsintott a bábozás világába is. Több évtizedig tanított külföldön, de visszajött Magyarországra. Több, mint 40 év szakmai munkával a háta mögött már nem tervezte, hogy újra a balettoktatást választja, de néha az élet mást tervez.

Fotó: Szakony Attila

- Bevallom, az elején izgultam, hiszen Lídia nem csak nagy szakmai tudással rendelkező tanár, de kemény munkát elváró pedagógus is - folytatta. - A gyermekek azonban hamar elfogadták, tisztelet és megbecsülés övezi diákok és szülők, kollégák részéről egyaránt. Lídia tavasszal felvázolta álmát, hogy szeretne a tanszakával egy önálló programot létrehozni, a Diótörőt adnák elő. Megmondom az igazat, rábólintottam, de zenészként nem gondoltam, hogy mennyi munkával, készüléssel jár egy ilyen színpadi előadás. A nulláról indultunk táncruhák terén is. Viszont alapítványi, szülői támogatással sikerült beszerezni minden jelmezt, ruhát, díszletet.

Az előadás előtt Gara Lídia elmondta: a történetet úgy próbálta megkoreografálni, hogy az alkalmazkodjon az iskola körülményeihez, adottságaihoz. Mivel a növendékek amatőrök, ezért a műnek nem a teljes egészét, hanem részleteit fűzte össze egységes és varázslatos mesévé.

A zeneiskola klasszikus balett tanszakának tanítványai mellett fellépett még Kócza Attila, továbbá meghívott vendégekként a TimiTi Alko Társ csoport Balogh Tímea felkészítésével. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában