Lőrincz Kálmánnal, Lorenzoval töltött délután emléke

A zenészt, akiről szó van, aligha kell bemutatni Zalában: Lőrincz Kálmán, a Lorenzo együttes alapítója, így az olaszos névvel is azonosítható muzsikus a zalai zenei és színházi élet fél évszázadának ismert arca. Ám a cím által jelzett nyomvonalon haladó  könyvtárbeli találkozón Kiss Gábor főkönyvtáros beszélgetőtárs és jónéhány családi és zenekari-baráti fotó jóvoltából mégis számos új vonással gazdagodott a róla alkotott képünk. 
A zsúfolásig telt teremben például azt is megérezhettük, hogy a legrutinosabb színpadi ember, a leglazább gitáros is izgulhat, főleg, ha az első munkahelyén megismert hajdani kollégák is ott ülnek a széksorokban. Épp ez a varázsa: a keresetlen őszinteség, az áradó jóindulat és a zene iránti feltétlen alázat.

A vetített fotók vezérlete beszélgetés során bontakozott ki a pályaív, némi kacskaringóval,  ám sok-sok zenével.
Fény derült például a névadás okára: amikor Lőrincz Kálmán és barátai zenekart alapítottak, még Lőrinc névvel kezdtek, de Kálmánnak eszébe jutott, az öccse korábban levelezett egy olasz lánnyal, a küldeményeit az „olaszosított” Lorenzo néven írta alá. Kölcsönvette,  hogy egy egész életén át elkísérje.
A zenekart praktikus okokból alapították. A Turán született, tanárképző főiskolát végzett Lőrincz Kálmán Gelsére került pedagógusnak. (A képek e ponton a turai kastélyt mutatták.)

Lelkes fiatalság és agilis faluvezetés fogadta Gelsén, a friss zenekarral be is neveztek a nagykanizsai járás kulturális vetélkedőjére, ahol egy zongora volt a fődíj. „Kell nekünk egy zongora a művelődési házba”, mondta a község vezetője Lőrincz Kálmánnak, aki barátaival  meg is nyerte a seregszemlét, s vele együtt a zongorát.  
Míg a Sára család tagjait ábrázoló fotókat láttuk, elmagyarázta a kapcsolatot: gazdag népi hagyományokat őrző családba született. Anyai nagybátyja, Sára Ferenc a népművészet mestere volt,  tőle tanult először hangszeres muzsikát, amit esztergomi gimnazistaként folytatott.  A tágabb családba tartozik Béres Ferenc énekművész, Végvári János esztergomi festőművész is. A hírességek fel-felbukkannak az életében, a főiskolai szobatárs, ifj. Rábai Miklós ismertette meg vele a gitárt.

Már Zalaegerszegen tanított középiskolában, amikor a hetvenes-nyolcvanas években kiemelkedő sikereket elért, Merő Béla rendező vezette Reflex Színpad alapító tagja lett, zenét írt a darabokhoz, a zalaegerszegi színház 1983-as megalakulása után tíz évig minden zenés darabban játszott. Közben találkozott az akkori Ganzban Kardos Endre Bozival, akivel azóta elválaszthatatlanok. Kettejük zenei kapcsolatának eredménye a Dobronaki Nótázók dalköre, akik természetesen Bozival, Hochrein Judittal, Kiss Ildikóval, dr. Kocsi Bélával együtt zenéltek, énekeltek a könyvtári termet színpaddá avatva. 
A „jobbak a gyerekek mint én felvezetéssel” szó esett a Kis-Lorenzo zenekarról, a Kakaóról, az Aranykapuról, melyekben már a fia viszi tovább a kifogyhatatlan családi-zenei hagyományt.