Túl adventen és a karácsonyon

2023.12.28. 13:30

Dr. Csider Sándor ünnepi gondolatai

Dr. Csider Sándor Karácsony éjjelén című, korábban megjelent verseskötetének bemutatójával, a negyedik adventi gyertya meggyújtásával és a Wolf Együttes műsorával hangolódtak karácsonyra a Göcseji Tudásközpontban az elmúlt hétvégén. A szerzővel az esemény előtt beszélgettünk, aki általában az ünnepek fontosságáról mesélt.

Mozsár Eszter

A költő és író ünnepi gondolatait osztotta meg a közönséggel a zalaegerszegi Göcseji Tudásközpontban.

Fotó: Mozsár Eszter

2018-ban jelent meg a 64 költeményt tartalmazó kötet, az illusztrációkat a zalalövői Bischofné Hesinger Katalin készítette, akivel együtt már több helyen ismertették a könyvet. Benke Éva Radnóti-díjas tanár ajánlja az olvasónak az ünnepekre valós hangolódást segítő verseket.

Dr. Csider Sándor úgy fogalmazott, igaz, hogy a karácsony leginkább családi ünnep, ám az adventi időszakban és egyáltalán az ünnepek alkalmával ugyanolyan lelket felemelő érzés a közösségeinkkel való jó kapcsolat.

- Bármit teszünk az életben, azt mindig jó szándékkal tegyük, ez kisugárzik mindenkire, akkor biztos, hogy boldogabb lesz az életünk - mondta az egyetemi tanár, aki ma már nem csak szóval, hanem saját írásaiban fogalmazza meg az emberi lelket jobbító gondolatait. - Közel állok az emberekhez, szeretek részt venni az életükben, igyekszem tőlem telhetően kicsit jobbá tenni az életüket. Gyengéden szólnak ezek a versek, mint egy érintés. Úgy, akár a tengervízben a só: érezni érezzük, ám a szemnek láthatatlan. Az irodalom és a közönség egész életemet átfogta. Nyugdíjazásomig nagyon sokat beszéltem, utána azonban fordult a kocka, minden időmet az írással töltöm, és érzem, hogy a verseim, novelláim hatnak az emberekre. Különösen ilyenkor, amikor lelkileg ráhangolódunk az ünnepekre, s nem csak a családunk körében, hanem a közösségeinkben.

Az irodalmár vallja, hogy nem szabad „odapottyannunk” egy ünnepre, hanem tennünk kell azért, hogy igazán ráhangolódjunk arra. Akár találkozásokkal, beszélgetésekkel, egy-egy verseskötetet fellapozásával. A szép gondolatok áthatják egész napunkat, még a süteménysütés, a lakás kitakarítása, feldíszítése közben is.

Dr. Csider Sándor Karácsony éjjelén című kötetével.
Fotó: Mozsár Eszter

- Önmagunk lelkét tesszük rendbe ilyenkor, gyűlölettel és haraggal belépni Jézus születésének ünnepére lehetetlenség. Bízom abban, hogy ha csak rövid időre megéljük a közösség erejét, azt, hogy jó a másikért élni, a másikkal együtt lenni, akkor az kihat az ünnepek utáni időszakra is. Aztán következik egy másik ünnep, amire megint csak ráhangolódhatunk, ezeknek a szép és erősítő gondolatoknak a jegyében élhetjük hétköznapjainkat.

- Mennyire mutatnak túl az adventen a Karácsony éjjelén című kötet versei, üzenetei?

- Több vers magáról az ünnepről szól, annak megéléséről, utóhangjáról, hogy ne múljon el az érzés. Az ünnepeknek pótolhatatlan szerepe van az életünkben. Nem is tudom, hogy melyik a fontosabb: a hétköznap vagy az ünnep? Szerintem mindkettő. Ugyanis a munkával telt hétköznapokon teremtjük meg az ünnep lehetőségét, akár az anyagi oldalát. Ünnep lehet egy találkozás, egy beszélgetés, egy érintés, egy mosoly. Az ünnep nem születik meg a hétköznapi boldogság nélkül. Ünnepekkor finomabbakat ehetünk, ihatunk, zenét hallgathatunk, kirándulhatunk, forralt bort ihatunk, tehát kilépünk a hétköznapi gondokból szinte egy angyali világba. De ezt csak akkor érezhetjük így, ha megteremtettük a feltételeit és lélekben megtisztulva, elcsendesedve felkészültünk rá.

- Mit gondol, miként tudjuk a legjobban elérni, hogy valóban így készüljünk fel ezekre az alkalmakra?

- Mindenképpen összefogva, az egymással való viszálykodás országban-világban senkinek sem jó. A gyűlölet gyűlöletet szül, ami csak fokozódik. Úgy érezhetjük, mintha a Jóisten és az ördög végső küzdelemre szánta volna el magát, s nem mindegy, hogy melyik oldalra állunk. A jóindulat és a jó szándék vezessen minket, miközben önmagunkért, a saját boldogságunkért is élünk. Természetesen figyelve a másikra, az ő boldogságára. Csak szeretve lehet a kincseket felfedezni a másik emberben, különben meg sem nyílik előttünk, meg sem ismerjük a másikat, nem láthatunk a világába. Bizonyított, hogy jól érezzük magunkat, ha szeretünk. És bizonyított az is, hogy súlyos betegek leszünk a haragvással és gyűlölettel. Nem szabad a mindennapok csöppnyi előnye miatt letaposni egymást. Úgy érzem, hogy az emberiség szinte eljutott a Kánaán kapujába. S ahelyett, hogy együtt belépnénk, most megy a veszekedés, hogy ki jusson be először. Pont akkor, amikor annyi feltétel megteremtődött tudományban, technikában is, hogy egy nagyon boldog emberiség időszaka

szülessen. Szeretve élni, ezt nem szabad csak kimondani, mert ha álságosan hangzik, ez nagyobb baj, mintha el sem hangozna – vallja dr. Csider Sándor a szeretet és az összetartozás erejéről.

Korábban beszámoltunk arról, hogy a ma már Keszthelyen élő nyugalmazott egyetemi docens az Aquinói Szent Tamás Keresztény Közéleti Műhely országos irodalmi pályázatán a Hosszan ébressz című művével a Család kategóriában első helyezést ért el, míg a Káprázatért című alkotásával a Vallás kategóriában különdíjat kapott. Májusban mutatták be a keszthelyi városi könyvtárban hatodik, a “Világfa tetején” című kötetét, aminek megjelenését az Emberi Erőforrások Bizottsága is támogatta.

"Angyal és ember együtt nyitja menny és föld kulcsos kapuját, Jó élni, lenni! - így kiáltunk, csillag repül az égen át." (Részlet a Lelkünket derű hatja át című versből)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában