A városrész civil szervezeteinek közös ünnepsége

2023.12.19. 10:30

Besenyői advent énekkel, tánccal, szavalattal

A Besenyő a 2000-es években Alapítvány nyugdíjasklubja és Szivárvány Dalköre szervezésében a zalaegerszegi városrész civil szervezetei vasárnap együtt tartották karácsonyváró rendezvényüket közösségi házuk feldíszített nagytermében.

Fincza Zsuzsa

Az Aranypáva-díjas Szivárvány Dalkör karácsonyi énekekkel alapozta meg az ünnepi hangulatot

Fotó: Fincza Zsuzsa

- A 10-es skálán 8-ra minősíteném csapatunk éves ténykedését - summázta az idei esztendő eredményeit Simon József, az alapítvány elnöke, aki az év elején vette át a szervezet irányítását. - Nagy örömünkre sikerült megalakítani az ifjúsági csoportot, tagjai zömmel fiatal családosok, akik hozzák magukkal a gyerkőcöket is, így talán az utánpótlással sem lesz gond. A nyugdíjasklub Szivárvány Dalkörének eredményessége nem csak Besenyőben, hanem egész Zalaegerszegen kiemelkedőnek számít: a tavasszal kapott Aranypáva mellé októberben Budapesten a XIV. Vass Lajos Népzenei Verseny Kárpát-medencei döntőjén begyűjtöttek egy Vass Lajos Kiemelt Nívódíjat is. Az alapítvány mindhárom civil szervezete: a nyugdíjasklub, az ifjúsági csoport és a Besenyői Baráti Kör önállóan és közösen is sok embert megmozgató, sikeres rendezvényeket szervezett. Amin még javítanunk kell, az a civil szervezeteink együttműködése, amire már büszkék lehetünk: alapítványunk eredményes, jó kapcsolatot alakított ki a Besenyő és Öreghegy Polgárőr Egyesülettel, a képviselőit meghívtuk a karácsonyváró rendezvényünkre is.

Az ifjúsági csoport képviselői, balról jobbra Takács Bernadett, Simon Aliz, Pete-Horváth Flórián és Papp Csenge
Fotó: Fincza Zsuzsa
A Besenyői Baráti Kör látványos gyertyás tánccal állt színpadra
Fotó: Fincza Zsuzsa

Az ünnepi hangulatot Kulcsárné Csejtei Marianna vezetésével az Aranypáva-díjas Szivárvány Dalkör karácsonyi énekekkel alapozta meg, az ifjúsági csoport képviseletében Takács Bernadett a három fenyőfa történetét mesélte el, Papp Csenge, Pete-Horváth Flórián és Simon Aliz kedves verseket szavalt. A Besenyői Baráti Kör látványos gyertyás tánccal állt színpadra, Koller István pedig Ady Endre Karácsonyi rege című költeményét tolmácsolta. A rendezvény süteményezéssel és baráti beszélgetéssel zárult.

Koller István Ady Endre Karácsonyi rege című versét tolmácsolta
Fotó: Fincza Zsuzsa

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában