Kivételes tárlat

2023.12.06. 12:00

A Petőfi-busz a nagyrécseieket is lenyűgözte

A Nemzeti Művelődési Intézet térségi kulturális programjának keretében a Petőfi-busz Nagyrécsére is ellátogatott.

Benedek Bálint

Forrás: ZH

Advent első vasárnapján a település lakói ingyenesen látogathatták a buszban nyílt tárlatot. A busz a déli órákban gördült be az Inkey kastély udvarára. Az adventi programok kezdetével a busz is kinyílt a nagyközönség előtt, mely az esti órákig várta a látogatókat. Nagy érdeklődéssel fogadták az itt élők a tárlatot.

Az internetes tájékoztatóból kiderült: a Petőfi Bicentenárium kapcsán megvalósult utazó tárlat kiemelt célja, hogy Petőfi Sándor életművét új megközelítésbe helyezze és minél szélesebb körben elérhető élményt nyújtson az érdeklődők számára. A kiállítás gerincét 10 emblematikus gyűjteményi tárgy kiállítása adja, amelyekhez ismert versek kapcsolódnak: a tárgyak az alkotó életét meghatározó döntéseket, pillanatokat, találkozásokat idézik meg, elindulva a közönség előtt bemutatkozó költő első nyilvános arcképétől az 1847-ben kiadott, Petőfi összes költeményét tartalmazó kötetig. A tárgyfalak izgalmas, interaktív elemek útján idézik meg a kiemelt emlékeket, és hanganyagok, képek, illetve szövegek segítségével késztetik kutatásra, feltárásra, játékra a látogatókat.

A Petőfi-buszban megtekinthető kiállítás mellett ezen a vasárnap délutánon az Inkey-kastély udvarán tartottak még adventi vásárt, gyertyagyújtást, gyerekeknek kézműves foglalkozást, mézeskalácssütést, díszítést és arcfestést. A hideg enyhítésére pedig kóstolhattak frissen sült fahéjas fánkot, teát és forralt bort.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában