A Mikulás is megerősítette, a hajvágás nem fáj

2023.12.05. 13:45

A mesterfodrász is csatlakozott a mozgássérülteket és fogyatékkal élőket támogató zalai egyesület jótékony akcióihoz

Arany Horváth Zsuzsa

A lakhegyi fodrászatban is járt a Mikulás, a felvételen hátul kisgyermekkel a kezében, piros mikulássapkában Horváth Mónika

Forrás: ZH

Horváth Mónika idén csatlakozott a Mozgássérültek és Fogyatékkal Élők Egyesülete zalai csapatához. Mint mondja, saját egészsége miatt is empatikusan közelít mindenkihez, aki bármilyen problémával küzd, emellett a gyerekek is közel állnak a szívéhez.

– Az egyesület által szervezett tavalyi élményfotózás kapcsán találtunk egymásra, a fodrászként dolgozó Mónika a korábbi ismeretség okán is hamar közel került a céljainkhoz. A saját munkájával és adományokkal járul hozzá a mi karitatív tevékenységünkhöz – mondta az egyesület elnöke, Tóth Ágnes, hozzátéve, legközelebb a botfai fiúotthonba viszik az adományaikat, ehhez Horváth Mónika hajápolási kellékekkel járul hozzá. Jövőre pedig már aktív résztvevője lesz az élményfotózásnak, valamint a hagyományos Esély Kupának. – Jó érzés, hogy bővül a támogató csapatunk, az önzetlen segítség mindig jól jön, érkezzen az magánszemélytől, vállalkozástól, intézménytől, önkormányzattól.

Ismeretes, az egyesület több száz zalai segítségre szoruló emberrel tart napi kapcsolatot, a napokban élelmiszer- és ruhaadományok válogatása, célba juttatása tölti ki a tagok napjait.

A születése óta Lakhegyen élő és ott is dolgozó fiatal mesterfodrász hölgy jótékonyság iránti elkötelezettségét az elmúlt hét végén a Mikulást is meghívta, hogy ifjú vendégeinek, azaz a gyerekeknek közösen bizonyítsák, a hajvágás nem fáj. Tapasztalata ugyanis, hogy a kicsik tartanak a frizura igazítástól, ő pedig a hagyományteremtő céllal szervezett nap emlékével szeretné enyhíteni a szorongásukat. A közel hatvan vendég csomagokat is kapott a Mikulástól, akit ezúttal Baumgartner József "alakított".

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában