A Balaton tájirodalma a 19. században

A 18. század végén már akadtak előfutárai a tavi tájlírának. Fejér Antal ügyvéd A füredi savanyúvíznek hasznáról verselt. A 18. századi Balatonról költeményt írók sora folytatható Ányos Pállal, Édes Gergellyel, Döbrentei Gáborral, Virág Benedekkel, nem feledve Csokonai Vitéz Mihály Tihanyi Ekhóhoz írt és Dorottya című munkáit. Fejér Antal az első, aki Hol Veszprém megyének… című költeményében Balatonfüredről írt, 1777-ben. Majd Baróti Szabó Dávid és Tapolca szülötte, Batsányi János ragadott tollat a 18. század végén, hogy a balatoni, kivált a keszthelyi hajókról és a „háborgó tengernek hullámiról” zengjen. Kis János A Balaton melléke címet viselő verse már a „tók királyát” üdvözölte énekében, 1798-ban. A magyar Tenger kifejezés is ebből az időszakból ered, bár sokáig vita zajlott arról, hogy Pálóczi Horváth Ádám vagy Kazinczy Ferenc nevezte-e így a nagy tavat. Mindkét felvetés csak részben igaz. A 18. század végén Balatonfüreden élő polihisztor, Füred első térképének megalkotója, Pálóczi egy verses levelében említette először a Balatont „országunk kisded tengerének”. Viszont Kazinczy, egy 16 éves korában írt földrajzi összegzésében „mare Hungaricumként” írta le a Balatont. A két alkotó kezdetben nagyon jó barátságot ápolt, rendszeresen tartotta a kapcsolatot, Pálóczi nagy valószínűséggel ismerte a széphalmi remete magyar tenger epiteton ornansát, innen kölcsönözte a szófordulatot.

A 19. század elején a Balaton irodalmi és kulturális központja, a „kis magyar Weimar”, azaz Keszthely lett. Festetics György gróf példaértékű tettei nem csoda, ha megihlették a korszak nagy verselőit, Berzsenyi Dánielt, Dukai Takács Juditot. Festetics 1817 és 1819 között öt helikoni ünnepséget is tartott, de az egyik leghíresebb Berzsenyi-féle vers, A Balaton, még a helikoni ünnepség előtt készült. A későbbiekben a Badacsony hegyén megnyugvást és szerelmet – Szegedy Róza személyében – találó Kisfaludy Sándor nemcsak a tavat népszerűsítette műveiben, hanem a Dunántúl első kőszínházát is megalapította, Füreden, 1831-ben. Ez már a dicső reformkori időszak, a tó felfedezésének és felfutásának kora. Egyre több lírai és prózai alkotás született, köztük Vörösmarty Mihályé, a tihanyi visszhangról. Garay János, az Obsitos szerzője az első költő, aki egy költeményfüzérben – Balatoni kagylók (1848) címmel – örökítette meg e tájegység szinte minden jellemzőjét. A kötet első alkotása Gróf Széchenyi és a Balaton, a „legnagyobb magyar” egyik jeles tettét – a balatoni gőzhajózás megindítását – dicsőítette. Garay a tó és az azt övező hegyvidék köré egy-egy mondát szőtt vagy elevenített fel. A hegyekben a táj szépségétől megkövülten álló embereket vélte

felfedezni, míg a vihart, s a hullámzó Balaton erejét egy szerelmi láztól epedő ifjú hölgy haragja megnyilvánulásaként látta, versei közt megtalálható a balatoni kecskeköröm legendájának feldolgozása is. A 19. század második felétől több és több balatoni vers született, köztük Vajda Jánostól, Endrődi Sándortól vagy éppen Gárdonyi Gézától.

Természetesen a prózai alkotások is szerepeltetik már a Balatont mint helyszínt: a 19. század első felében novellát ír a füredi szívhalászatról Vörösmarty Mihály. Garay János több esszé-szerű leírást is közzé tesz a tóról, valamint születik ebben az időszakban olyan útirajz is, amely részletesen bemutatja e vidékét. John Paget angol utazó művét követően a század második felében aztán majd napvilágot lát a magyar balatoni utazóregény, Eötvös Károly tollából. Közben pedig megteremtődik a vidék kultusza is, mely nagyban köszönhető Jókai Mór balatoni vonatkozású munkáinak. A 19. század második felében sokasodnak a tavi alkotások és megszületnek a vidék lokálpatrióta költői, alkotói, mint Roboz István vagy Endrődi Sándor és Soós Lajos.

dr. Kovács Emőke