2023.11.26. 11:00
Támogatást is elnyert a Nováért és Gyermekeinkért Alapítvány
Szombaton tartotta hagyományos bálját a Nováért és Gyermekeinkért Alapítvány.
b-j Németh József és Vigh László
Fotó: Korosa Titanilla
Az alapítványi bál a Katalin naphoz kötődik, támogatják a helyi vállalkozók is, akik a tombolát felajánlják. Műsorral is készülnek a szervezők, idén a Trilla Kamarakórus és Stángli Tibor léptek fel. A bálon befolyt összeget a helyi gyerekekre fordítják.
A bál megnyitóján Németh József polgármester köszöntötte a megjelenteket, a névnapjukat ünneplőket, majd arról szólt, hogy mindannyiunk legfontosabb célja, hogy a minket körülvevő gyerekek sikeresek, boldogok legyenek. Településvezetőként is a jövőbe kell tekinteni – mondta –, a jövőt pedig a gyermekek jelentik. Ez az est is értük van. A polgármester arról is beszámolt, hogy a Magyar falu program civil közösségek támogatásárakiírt pályázatán a Nováért és Gyermekeinkért Alapítvány 1,2 millió forint forrást nyert el, míg a Csoóri Sándor Programban további 1 millió forintot táncházak tartására, illetve a gyermektáncosoknak ruházatra, illetve működésre.
A bál fővédnöke Vigh László országgyűlési képviselője volt, aki gratulált az önkormányzatnak, helyieknek a szép, rendezett településhez, illetve méltatta a jótékony célú eseményt, mely azt mutatja, hogy itt a gyermekekre gondolva a jövőt építik. Az ország vezetésének is ez a célja, hisz – mint a politikus megfogalmazta – „ha lesznek családok és születnek gyermekek, akkor lesz az országnak, a településeknek jövője”. Minden programmal arra törekednek, hogy a családokat megerősítsék.