2023.11.20. 19:00
Páfrányfenyőt ültettek a megyei könyvtár mellé
"Zöld Könyvtári Esték" sorozat és hozzá társuló akciók zajlanak a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár szervezésében, melyek a környezettudatosságra, a természet védelmére irányítja a gyerekek és a felnőttek figyelmét.
Tóth Renáta, a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár igazgatója, a Dózsa-iskola 2. b. osztályából Németh Csanád István, Zsandár Zselyke és Papp Ferenc Lajos, valamint Kiss Gábor főkönyvtáros
Fotó: Pezzetta Umberto
Az első alkalomra az Apáczai tagkönyvtárban került sor, hétfőn délután pedig ennek a törekvésnek a jegyében ültettek páfrányfenyő oltványt a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár egy esztendős fűszerkertjében. Ebben a kertben a közeli piacra járók láthatnak levendulát, oregánót, metélőhagymát, borsikafüvet, citromfüvet, zsályát. A megyei könyvtár igazgatója, Tóth Renáta a rendezvényen bemutatta a Pákáról, Cselenkó Veronika ottani könyvtáros ajándékaként érkezett facsemetét. Kiderült, a ginkgo biloba fenyőként is ismert fafajta 120 méter magasra is megnőhet, s akár 1000 évig is él, szívósságát pedig az is bizonyítja, hogy túlélte a jégkorszakot is.
A faültetésre a Dózsa György Kéttannyelvű Általános Iskola 2. b osztályos tanulói is hivatalosak voltak, verset is mondtak a fák gondozásának fontosságáról.
Hétfőn délután a megyei könyvtárban Tóth Andi zero waste mentor (nulla hulladék tanácsadó) Mindennapok hulladék nélkül című előadásával folytatódott a "Zöld Könyvtári Esték" sorozat, amely többek közt a túl sok csomagolóanyag mellőzésére hívta fel a figyelmet. Tóth Renáta igazgató lapunknak elmondta, a budapesti szakértő a helybéliek jó irányba alakuló szemléletét erősítve hoz közel jó gyakorlatokat, amiket érdemes átvenni, ezeket a könyvtár szervezésében két zalai kistelepülésen, Bocföldén és Alsónemesapátiban is elmondta az ismeretterjesztő nap folyamán.