Vizuális művészeti és irodalmi pályázat

2023.11.17. 20:00

Énekverseny a kaszinóban Nagykanizsán

A Honvéd Kaszinó tükörtermében pénteken kezdődött el a III. YourSong országos énekverseny. A Kanizsai Fiatalok Közösségének (KFK) szombaton is folytatódó rendezvényén több kategóriában mutatják meg magukat az énekesek.

Benedek Bálint

A Keszthelyi Festetics György AMI-ból érkezett Ferenczi-Nagy Bátor pop dallal mutatkozott be a zsűrinek, zongorán kísérte Farkas Berta

Fotó: Szakony Attila

Az esemény megnyitóján Balogh László polgármester köszöntötte a megjelent vendégeket és résztvevőket. Méltatta a szervező KFK munkáját, amit a diákok felkarolásáért tesznek, s igyekeznek csiszolni a tehetségeket, odafigyelni mindegyikőjükre. Majd kiemelte: az énekverseny meghirdetése mellett egy másik lába is van a rendezvénynek. Ez pedig a "Kékben látom a világot" címmel meghirdetett alkotóművészeti pályázat, melyen az indulók vizuális művészeti és irodalmi pályamunkákkal indulhattak. Sok díjazott mű a minőség és az igényesség jegyében született. A KFK vezetői mellett a zsűri munkájában részt vett: Kassainé Szarjas Gertrúd festőművész és Ludvig Klára képzőművész is. 

- A kék az oltalom színe, legősibb jelképünk, mely az ég és a víz, a hitet adó rendezettség szimbóluma - folytatta. - A kék a remény, a bölcsesség és a hűség színe, a kék a nő, a végtelenség, aki a világot körbeöleli. Nagykanizsa 2023-ban Tehetségbarát önkormányzat díjban részesült, mert alapfeladatán túl fontos szerepet szán és sokat tesz a tehetségek felkutatásában és gondozásában. A város azonban csak ernyő, mert a valódi munka, a törődés sok intézmény és civil elkötelezett munkájának köszönhető. Ők alkotják e város, közösség valódi szövetét, mert ők a kéklő ég, a tápláló víz, s mélykék ismeretlenségben kutató tekintet.

Ezután a KFK tagja, a műsor vezető Micsinai Dominik elmondta: az ingyenesen látogatható énekversenyre 150 nevező regisztrált, akik korosztályonként állnak a zsűri elé főként könnyű­zenei slágerekkel, musicalrészletekkel és népdalokkal. Az ítészek testületének tagjai: Halmos Ildikó, a Honvéd Kaszinó igazgatója, a siófoki Nagy Melissza, az előző YourSong grand supreme díjas énekesnője, Csalami Csaba televíziós műsorvezető, Horváth Károly népzene tanár és népzenész, Mihály Péter színész, rendező, valamint a verseny fővédnöke, Kálloy Molnár Péter színművész.

- A YourSong már nem zsákbamacska, hiszen két évvel ezelőtt itt lehettem az előző viadalon is - mondta Kálloy Molnár Péter. - Nagyon szerettem a hangulatát, az atmoszféráját, a szervezését, a szervezését, a színvonalát és az indulók képességeit. Biztosra jöttem, s remélem nagyon jó napjaim lesznek. Engem nehéz szórakoztatni, úgyhogy abban biztosak lehetnek, ha ez sikerül, akkor minden a helyére kerül. Nyilván nézem a televíziós énekversenyeket és bizony azokból is lehet tanulni, hogy ott mit nem mond el a zsűri, illetve mit mond rosszul. Ezt a hibát mi nem szeretnénk elkövetni, hanem inkább igazságosan, tartalmasan és használhatóan kritizálnánk meg a fellépőket.

Az énekesek fellépését követően a zárógálát szombaton 18 órakor tartják a kaszinó tükörtermében. Az alkotóművészeti pályázat eredményei a zaol.hu oldalunkon olvasható.

Kékben látom a világot - alkotóművészek pályázat. 

Eredmények. Vers és próza. Általános iskola, 1-4. osztály: 1. Ratkó Bálint Szabolcs: A kék király, 2. Bekő Dániel: A nagy kékség megőrzése, 3. Parti Péter: Mentsük meg a kék bolygót. Különdíj: Dömötör Sebestyén, Kurucz Ákos. 5-8. osztály: 1. Kanizsai Lotti: Körbevesz a kékség, 2. Simon Amarilla: Tündér ország, 3. Szalai Rebeka: A kék remény. Különdíj: Csordás Gréta. Középiskola: 1. Turbán Adrián: Kékben látom a világot, 2. Pillman Sára Petra: Azok a kék szemek, 3. Hadarics Fanni: Égszín kék. Különdíj: Tóth Jázmin. Felnőtt: 1. Birovics Zsuzsanna: Sziromhullás, 2. Kartali Zsuzsanna: Kékpara, 3. Molnár Petra: Királykék tűz. Rajz és festés. Általános iskola. 1-2. osztály: 1. Sárecz Kinga, 2. Szokol Fanni, 3 Borbás Abigél. Különdíj: Kőszegi Kamilla, Kutics Márk, Somogyi Lotti. 3-4. osztály: 1. Jáger Kira, 2. Kolonics Szófia, 3. Rédics Flóra. Különdíj: Balázs Nicole. 5-6. osztály: 1. Plótár Jázmin Stefánia, 2. Antal Levente, 3. Fűzfa Lili. Különdíj: Csire Zselyke, Vajdai Kitti. 7-8. osztály: 1. Kispál Csenge, 2. Darabont Tímea, 3. Szalai Rebeka. Különdíj: Bálint Bendegúz, Kovács- Simon Fruzsina, Szever Írisz, Kispál Csenge. Középiskola: 1. Tamás Csenge, 2. Pápai Szonja, 3. Nagy Délia. Felnőtt: 1. Nemes Farkas Anita, 2. Bajzikné Panni, 3. B. Kovács Viktória. Különdíj: Volnerné Ungváry Márta, Svélecz Andrea. Fotó és fotómontázs. Felnőtt: 1. Katleho Justice Koqo "Kidda", 2. Boros Károlyné, 3. Budavári-Bókkon Andrea.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában