Zalában 2,7 kilométert érint a fejlesztés

2023.11.30. 15:18

Elkészült a Balatoni Bringakör újabb szakaszának felújítása

Zala és Veszprém vármegyében összesen 10,5 kilométer hosszan újították fel a Balatoni Bringakör nem engedélyköteles kerékpárútszakaszait. A 205 kilométer hosszú Balatoni Bringakör több mint fele fokozatosan megújult az elmúlt években, ezúttal a Balatonudvari és Vonyarcvashegy közötti szakasz válhatott komfortosabbá és biztonságosabbá a kerékpárosok számára - tájékoztatott az Építési és Közlekedési Minisztérium.

Zaol.hu

A közlemény szerint a fejlesztés főként meglévő lakóutcák lokális, illetve teljes felületű felújítását, részben pedig meglévő kerékpárútszakaszok szélesítését, teljes felületű aszfaltozását, illetve minden érintett szakaszon burkolatjelfestést és KRESZ-, valamint útbaigazító táblák kihelyezését foglalta magába.

Zala vármegyében az alábbi településeken és szakaszokon történnek beavatkozások összesen 2709 m hosszban:

Balatongyörök településen 20m hosszban a Mandulás úti csomópont forgalmi rendjének megváltoztatása, lokális útburkolat javítása, táblázás, burkolatjelfestés.

Balatongyörök településen 48m hosszban a szépkilátói strandhoz vezető burkolt úthoz kapcsolódóan meglévő kerékpárút elbontása, új kerékpárút építése, csomópont közvilágításának kiépítése, táblázás, burkolatjelfestés.

Balatongyörök településen 168m hosszban a Szépkilátói Strandhoz vezető burkolt út rossz állapotban lévő vasúti átvezetésének un. STRAIL elem cseréje, az útburkolat lokális útburkolat javítása, táblázás, burkolatjel festés. 

Balatongyörök településen 433m hosszban a balatongyöröki strand előtt vezető vegyes forgalmú útszakaszon a meglévő útburkolat lokális burkolatjavítása, táblázás, burkolatjel festés. 

Balatongyörök településen 131m hosszban a Balaton-parti rendezvénytér mellett vezetett szakaszon a meglévő kerékpárút szélesítése, szegélyezése, teljes felületű aszfaltozása, táblázás, burkolatjel festés.

Balatongyörök településen 162m hosszban az előző szakasz folytatásaként a csónakkikötőig tartó, gyökérfelnyomódások miatt erősen leromlott szakaszon a kerékpárút lokális burkolatcseréje, teljes felületű aszfaltozása, táblázás, burkolatjelfestés.

Balatongyörök településen 272m hosszban a Böngyér utca lokális burkolatjavítása, táblázás, burkolatjelfestés. 

Vonyarcvashegy településen 445m hosszban a Fürdő utca érintett szakaszának majdnem teljes hosszban történő kopóréteg cseréje, táblázás, burkolatjelfestés. 

Vonyarcvashegy településen 1030m hosszban a sportpálya és kikötő közötti kerékpárút szakasz lokális burkolatcseréje, szélesítése, szegélyezése, teljes felületű aszfaltozása, táblázás, burkolatjel festés. 

A fejlesztés vármegyét érintő költsége bruttó 274 millió Ft.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában