Február óta a veszprémi főszékesegyház zeneigazgatója

2023.11.29. 10:30

Dankos Attila szülővárosában, Zalaegerszegen ad adventi koncertet

Ismét a zalaegerszegi református templomban koncertezik december 8-án, pénteken 18 órakor Dankos Attila. Az orgonaművészt februárban nevezték ki a veszprémi Szent Mihály főszékesegyház zeneigazgatójává. Kántori feladatai, egyházzenei szolgálata mellett improvizációs programsorozatot szervez, orgonakoncerteken lép fel.

Mozsár Eszter

Dankos Attila orgonaművész februrár óta a veszprémi bazilika zeneigazgatója.

Fotó: Pesthy Márton

Karácsonyhoz közeledve természetesen az ünnep jegyében választotta a művész a zalaegerszegi darabokat, így felcsendül egy adventi ének improvizációs változata, hallható lesz Bach E-dúr prelúdium és fúgája, valamint Felix Mendelssohn-Bartholdy: Dal szöveg nélkül és Rachmaninov „Vocalise” című műve. S bár a városok, bevásárlóközpontok már karácsonyi fényárban úsznak, ezek a kulturális rendezvények éppen az elcsendesedésre, az Úrjövetelre, a várakozásra hívják fel a figyelmet. Mint említette, az adventi időszaknak saját egyházi zenéje van, számos adventi himnuszt írtak, közülük sokat ismerhetünk, ám vannak kevésbé ismertek is. Veszprémben ugyancsak készülődnek az ünnepre.

- Ebben az időszakban többször énekel a Veszprémi Szent Mihály Főszékesegyház Gyermekkórusa, külön az ő számukra írtam egy darabot, azt is előadják majd. Minden hétvégén kóruskoncertek lesznek a bazilikában, rengeteg zenei esemény várható – tájékoztatta lapunkat Dankos Attila, akit az elmúlt hónapok eseményeiről is kérdeztünk, elsősorban az általa júliusban indított, képzőművészeti alkotásokat felvonultató improvizációs orgonaestekről.

- Nagy öröm és meglepő számomra, hogy rendkívül látogatottak ezeket az alkalmak, ami még nyáron az Ars Sacra programsorozat keretében indult – folytatta az orgonaművész. - Vannak, akiket kimondottan érdekel ez a rögtönzött zenei műfaj, bár változó a közönség. Legutóbb valamivel liturgikusabbra sikerült a rendezvény, november 25-én ugyanis az adventre hangolódtunk. Akkor a Rorate caeli desuper című adventi himnusz négy versszakára improvizáltam. Ezen az alkalmon dr. Kulcsár Dávid főszékesegyházi káplán elmélkedését hallgathatták a jelenlévők. Október végén negyedik alkalommal csendült fel az orgona képzőművészeti alkotás társaságában. Utoljára Orr Lajos szobrászművész alkotásai ihlették a zenét, szeptember végén pedig a zalaegerszegi Budaházi Tibor Munkácsy-díjas képzőművész festményei voltak a főszereplők. A Katolikus Társadalmi Napok (KATTÁRS) zárónapján, október 1-jén a veszprémi templom felújított és kibővített hangszerét mutattam be a közönségnek, amely az Európa Kulturális Fővárosa programban is kiemelt jelentőséggel bírt.

S hogy miként válik egy Zalaegerszegen született, 33 éves fiatalemberből a Veszprémi Szent Mihály főszékesegyház zeneigazgatója, kántora? Dankos Attila néhány hónapja, az egyik Zaol-podcast adásában mesélt útjáról. A zeneművész a zalaegerszegi Pálóczi Horváth Ádám zeneiskolába járt furulya és hegedű szakra, majd a Szombathelyi Művészeti Szakközépiskolában tanult tovább szolfézs és orgonaszakon. Diplomáját a Debreceni Egyetem orgona szakán szerezte 2016-ban, jelenleg pedig Pécsre jár doktori képzésre. Számos templomban teljesített egyházi szolgálatot, miközben tanított, a Zalaegerszegi Canterina Kamarakórust kísérte, valamint koncerteket adott itthon és külföldön egyaránt. 2019-ben Budapestre költözött, ahol az újpesti Egek Királynéja Főplébánia orgonistája, kántora. Emellett az újpesti Erkel Gyula Zeneiskolában tanított, a Zenetudományi Intézetben pedig adminisztrációs teendőket látott el. Az intézetben találkozott először a veszprémi érsekség jelentős, a 18–19. századot átívelő kottatárával. Az egyházi lapokban adott interjújában arról vall, hogy nagy öröm számára és megtiszteltetés a kinevezése.

- Tavasszal született újjá a Pécsi Orgonaépítő Manufaktúra által a bazilika orgonája, amely nagycsütörtökön, az olajszentelési szentmisén szólalt meg először. Az egykori kétmanuálos Rieger-orgonát – Homolya Dávid orgonaművész vezetésével – négymanuálos hangversenyorgonává alakították. A hagyományos karzati mellett egy másik, mobil játszóasztal került a templomtérbe, így az orgona lentről is megszólaltatható. Másrészt zeneigazgatóként és kántorként rendkívül izgalmas számomra, hogy bepillantást nyerhettem az évszázadokkal ezelőtt itt élő, ám méltatlanul elfeledett zeneszerzők életművébe. Célom, hogy felkutassam és dokumentáljam a jelentős karnagyokat,

elődeimet. Minden évben szeretnék egy-egy olyan hangversenyt is rendezni, amelyen az ő műveik is felcsendülhetnek.

Dankos Attila elmondta végül – mivel digitális visszajátszó segítségével rögzíthető az orgonamuzsika - az improvizációs esteket később CD-felvételeken is szeretné bemutatni. A Filharmónia Magyarország már elindított a bazilikában egy orgonabérletet, és az improvizációs sorozaton túl rendszeresen egyházzenei esteket, kórustalálkozókat, kamarakoncerteket szeretnének rendezni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában