Testi és lelki „mankó”

2023.11.28. 16:30

A testi fogyatékossággal élők mindennapjait élték meg

Középiskolásoknak szervezett érzékenyítő programot kedden a Kanizsai Dorottya Kórház mozgásszervi rehabilitációs osztálya azért, hogy a fiatalabb generáció is megfelelő empátiával viseltessen a testi vagy érzékszervi fogyatékkal élők iránt.

Pásztor András

Domina Luca, a Batthyány Lajos Gimnázium tanulója akadályokat kerülget a mopeddel Csöndör-Köves Otília gyógytornász segítségével

Fotó: Szakony Attila

Mint azt dr. Brünner Szilveszter, a kórház főigazgatója köszöntőjében elmondta: az ENSZ 1992-ben nyilvánította december 3-át a Fogyatékkal Élők Világnapjává.

Évekkel ezelőtt szerveztünk már hasonló érzékenyítő programot, amit most szeretnénk feléleszteni – mondta a főigazgató, aki hozzátette: a programsorozat keretében több iskolai és nyugdíjas csoportot várnak, majd a sorozat zárásaként, december 15-én gálaműsort szerveznek a Medgyaszay Házban, ahol fellép majd többek között a Roll-Dance kerekesszékes tánccsoport, Tárnok Marica bábművész, s a Szivárvány Iskola tanulói.

Fotó: Szakony Attila

Dr. Fliszár Miária osztályvezető főorvos arról beszélt,  Magyarországon közel egymillió ember él valamilyen fogyatékossággal, ezért fontos, hogy az épek is tudatában legyenek milyen mankóval, kerekesszékkel mozogni.
A középiskolások kipróbálhatták többek között a fizikoterápiás kezeléseket, a térd- és vállmozgató gépeket, de azt is megtapasztalhatták, hogy milyen nehéz két mankóval lépcsőzni vagy éppen mopeddel szlalomozni egy szűk folyosón. Az érzékenyítő program keretében a mozgáskorlátozottak mindennapjairól egy filmet is láthattak a fiatalok.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában