2023.10.05. 17:30
Mária-emlékhelyet alakítottak ki Zalaegerszegen
A városhoz való tartozás érzését, a lokálpatrióta öntudatot, a keresztény hitet erősíti ez az emlékhely.
Stróber László (jobbról), Kis Kornél és Molnár János az emlékhely megáldásakor
Fotó: Pezzetta Umberto
Ezt Balaicz Zoltán polgármester fogalmazta meg csütörtökön az Azáleás utca bejáratánál tartott avatáson. Mint elhangzott, az Alsóerdei Sport- és Rekreációs Központ 2,9 milliárd forintba került komplex beruházásához kapcsolódóan készült el az egykori “képes fa” utódjaként a Mária-emlékhely és pihenő. A terveit Darabos Géza vetette papírra, míg a kivitelezés a LÉSZ Kft. szakembereit dicséri. Tölgyfa oszlopok tartják az egyedileg készített, 14 darab trapéz alakú, karcolt lemezzel borított legyezőszerű tetőt, ami oltalmazza a süttői antikolt mészkővel burkolt pengefalat. Erre került felújítását követően a Máriát és kis Jézust ábrázoló kép, egy családi ereklye, amit a lickóvadamosi Tóth Zoltán Tamásné ajánlott fel, amikor értesült az emlékhely kialakításának tervéről.
Az Alsóerdőn egykor állt 160 centi törzsátmérőjű Mária-képes tölgyfa történetét ismertető tábla szövegéhez a Göcseji Múzeum szakemberei nyújtottak segítséget.
Balaicz Zoltán beszédében idézett az alsóerdei Mária-képes fához fűződő különféle mondákból is, amelyeket megismerhetnek a pihenőhelyre látogatók is. A táblán olvasható történetek egyike szerint a török háborúk korában a zalaegerszegi várőrség az ezeréves fa mellett győzte le a muzulmán sereget. Másik monda szerint a nagyszombati határjárás résztvevői a képesfa mellől lövöldöztek a Besenyőnél táborozó törökökre. A legenda úgy szól, hogy a török basa éppen ebédelt, és az ágyúgolyó beleesett a tányérjába, mire a basa felkiáltott: na, köpköd ám a jámbor!
A fa a zalaegerszegiek kedvelt kirándulóhelyévé vált, amit mi sem bizonyít jobban, hogy a szentkép sarkához erősített vázában mindig volt friss virág, fenyőág, szentelt barka. A Hölgykongregáció 1942-ben a fán a képet újra cserélte, így került fel a Sixtusi Madonnát ábrázoló olajnyomat.
Az ezeréves fát 1962-ben a vihar kidöntötte, a rajta lévő képet pedig áthelyezték egy közeli tölgyfára. A csácsi Mária-kút szobrát 1978-ban vandálok szétverték, és hasonló módon bántak el az Alsóerdőn is a szentképpel, amiről azonban az utókor számára maradtak fenn fényképek, sőt még egy vers is.
Balaicz Zoltán az avatáson külön köszönetet mondott dr. Tóth Zoltánnénak, valamint Bőke Gyulának és Bőke Gyulánénak is, mert információkkal segítették a helyreállítást, és annak meghatározását, hol állt egykoron a Mária-képes fa.
A város határa mindig üzen valamit a belépőnek, és e tekintetben különleges Zalaegerszeg, hiszen bármely égtáj felől érkezzünk, mindig valami szakrális hellyel találkozunk. Csácsnál a Szent István-szobor, Nekeresden a kettős kereszt, Andráshidán az életfa, és az Alsóerdőn most már a Mária-kép. Ezt Molnár János plébános fogalmazta meg, mielőtt az emlékhelyet megáldotta Stróber László esperes, plébános és Kis Kornél káplán közreműködésével.
Mária-kegyhely avatása
Fotók: Pezzetta Umberto