Idősek Világnapja

2023.10.02. 16:14

Őszintén az időskori problémákról

Az Idősek Világnapján, október elsején köszöntötte a város 65 év feletti lakóit Zalalövő önkormányzata. A helyi általános iskolában megtartott rendezvényen az érintett, közel hatszáz főt kitevő korosztályból több mint 150 fő volt jelen.

Gyuricza Ferenc

Gyarmati Antal (balról) és Pácsonyi Imre (a kép jobb szélén) a külön is felköszöntött személyekkel, Móricz Károlynéval, Stankovics Istvánnéval, Hassai Bélával és Kalamár Jánossal Fotó: Gyuricza Ferenc

Köszöntőt Gyarmati Antal polgármester mondott, aki a város idősellátásban és szociális gondoskodás terén végzett feladatait ismertette, köszönetet mondva az abban szerepet vállaló intézményeknek és személyeknek. Úgy fogalmazott: az önkormányzat mindig kiemelten fontos feladatának tekintette az idősek életminőségének javítását és a méltó körülmények biztosítását. Pácsonyi Imre, a vármegyei önkormányzat alelnöke hasonló gondolatokat fogalmazott meg, de arról is őszintén beszélt, hogy a szépkorú korosztály tagjai számos nehézséggel küzdenek. Vannak, akiket egészségügyi problémák nyomasztanak, másokat a magány és az egyedüllét, és akadnak olyanok is, akik azt fájlalják, hogy a gyermekeik távolra költöztek, ezért ritkán találkozhat velük. Vannak olyanok is, akik nehezen élik meg, hogy már nem tudják kiteljesíteni azt az aktív életet, amit fiatalabb korukat jellemezte.      

Az ünnepség keretében Pácsonyi Imre és Gyarmati Antal külön köszöntötték a jelenlévő legidősebb és legfiatalabb nyugdíjas hölgyet és urat, azt követően pedig a zalaegerszegi Pálóczi Horváth Ádám Alapfokú Művészeti Iskola néptáncos növendékei, valamint Janza Kata és Haagen Imre színész-énekesek adtak műsort.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában