Drogéria nyílt Lentiben

2023.10.30. 11:00

A helyiek igényeit szolgálja ki az új üzlet

Lentiben a helyi gazdaságfejlesztéssel kapcsolatban tartott sajtótájékoztatót Horváth László polgármester hétfőn.

Korosa Titanilla

Balról Lantos László bérbeadó, Horváth László és Szurma Gyöngyi értékesítéi vezető

Fotó: Korosa Titanilla

Ennek apropóját a Rossmann új üzletének megnyitása adta, a drogériahálózat a Lan-Tel Invest Kft. által épített új 16 lakásos társasház egyik üzlethelyiségébe költözött. Az eseményen Horváth László elmondta, hogy az elmúlt időszakban a város ezen, észak-keleti részén is sikerült olyan beruházásokat megvalósítani, melyek javítják a városképet, ilyen az itt található két, új építésű társasház, mely fontos fejlesztés a város életében.

-Utoljára 2009-ben épült Lentiben 10-nél több lakás – jelezte. - Az újonnan kialakított lakások egyrészt növelik a kínálatot, másrészt az itt helyet találó üzleti beruházások segítik a gazdaság fellendülését. Ennél a fejlesztésnél jelentős vállalkozói tőke működött közre. Lentiben mintegy 700 vállalkozás működik, magas a kiskereskedelmi egységek száma. A vásárlóerő szintje eléri a megyei átlagot, így szükség van azokra a boltokra, melyeken keresztül hozzáférhetőek azon árucikkek, amiket a helyi lakosság igényel. A kereskedelmi egységek megléte így segíti a helyben maradást is.

Fotó: Korosa Titanilla

Hozzátette, hogy az új építőipari beruházás egyben lehetővé tette, hogy a hazai drogérialánc a városban nagyobb, modernebb helyre települjön, a jelenléte segíti a munkahelyek megtartását, újak megteremtését. Mindehhez hozzájárul a város azon beruházásokkal, melyek e vállalkozás környékét is szépítik, városiassá teszik, és főként javítják a közlekedési infrastruktúrát.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában