2023.09.21. 10:30
Motorosok Deák-túrája Zalában
A 13. alkalommal adtak egymásnak randevút a motorozás szerelmesi Söjtörön a múlt szombaton.
Közel 200 motoros gördült el Deák Ferenc söjtöri szülőházához
Fotó: Klujber Richárd
Az eseményről Klujber Richárd tudósította szerkesztőségünket. Ebből kitűnt, hogy a mezőnyben a múlt és a jelen, sőt a jövő találkozott, hiszen az 1950-ben gyártott Horextől a Pannoniákon, MZ-ken és túra BMW Gs-eken át az elektromos robogóig szinten mindenféle motorkerékpárral érkeztek résztvevők. A Söjtör Környéki Motorosok Baráti Köre rendezvényére közel 200 motoros gördült el Deák Ferenc szülőházához. A megnyitón megemlékeztek idén elhunyt motoros társaikról, majd elindultak a 100 kilométerre tervezett Deák-túra első állomására, Kehidára, ahol életének jelentős részét töltötte a haza bölcse. Itt a megemlékezés, koszorúzás, a kiállítás megtekintése, ügyességi verseny és ebéd volt a program. Pál Imre, Deák Ferenc kutató jóvoltából pedig megelevenedett a részvevők előtt a történelem. A túra következő megállója Türje volt, ahol az Ügyes kezek makacs fejek egyesület jóvoltából ízletes lángos és zsíros kenyér várt a túrázókra, akik KRESZ-teszt és Deák-totó kitöltésével adhattak számot tudásukról. Az idei túra Zalaegerszegen, a Deák téren koszorúzással, baráti beszélgetéssel ért véget.

Fotó: Klujber Richárd