Új kézművestechnikával ismerkedtek

2023.09.22. 10:30

Kreatív közösség Bödeházán

Új kézművestechnikával ismerkedhettek meg az érdeklődők nemrég a Bödeházán megtartott workshopon.

Korosa Titanilla

Kézműves workshopot tartottak Bödeházán.

Fotó: Korosa Titanilla

Bedő Andrea, a falu polgármestere elmondta: tavaly többen is részt vettek a Nemzeti Művelődési Intézet által szervezett bútorfestő szakkörön, melyet idén májusban kiállítással zártak. S most tovább fejlődtek, mert volt igény a folytatásra, 12-en vettek részt a legutóbbi foglalkozáson, ahol új technikát tanultak meg.

- Bödeháza kreatív csapata folyamatosan fejlődik, jártunk már együtt Kisgörbőn, az Asztalosfabrik műhelyben, ahol megismerkedtünk az Annie Sloan festékek világával – folytatta Bedő Andrea. - Azóta nemcsak díszítjük falunkat és az ünnepeinkre készített dekorációkat ezekkel a festékekkel, de kiállítást is rendeztünk, hogy megmutathassuk munkánk gyümölcseit. A legújabb kihívás az úgynevezett „IOD” technika, mely mögött a transzfer, rozsdásítás és pecsételés áll. Ezek a módszerek különleges hatásokat hoznak létre tárgyainkon és otthonainkban. De nemcsak szépítünk, hanem alkotunk is. Azok, akik kedvet éreznek hozzá, akár kiegészítő jövedelemre is szert tehetnek a tanult technikákkal készített tárgyaikkal. A közösség és a közösségi élmények kiemelten fontosak számunkra és oktatóink, Kozmáné Vadász Viktória és Kozma Gábor segítségével sikerélményeket élünk át a közös tanulás során, és készen állunk az új kihívásokra.

Munkájuk eredményeit, saját alkotásaikat megmutatják majd december 10-én a Hetési Adventi Vásáron.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában