Ha nincs ötleted, mi adunk

2023.09.08. 08:30

Ezek a programok várnak ránk a hétvégén Zala vármegyében

Zaol.hu

Vadpörkölt és Borfesztivált tartanak Zalaegerszegen

Zalaegerszeg és környéke programjai

Vadpörkölt és Borfesztivál

Szeptember 8-án, pénteken délután 16 órakor hagyományőrzők felvezetésével a Kossuth utcán közös felvonulással kezdődik Zalaegerszegen a háromnapos Vadpörkölt és Borfesztivál – Zalai Teríték programsorozat, ahol koncertekkel, kulturális műsorokkal és természetesen számtalan gasztronómiai kínálattal kedveskednek a látogatóknak. Pénteken 17 órakor a Város- Hangverseny és Kiállítóteremen nyílik az I. Zala Vármegyei Képzőművészeti Tárlat. 21 órakor a Zalaegerszegi Szimfonikus Zenekar filmzenei koncertre várja a közönséget. Szombaton délelőtt jótékonysági vadétel főzést szerveznek, délután 17 órakor vadászkutya felvonulást tartanak a Kossuth utcán. Idén ugyancsak a fesztiválhoz csatlakozik a Mária Kongresszus kétnapos sorozata is, amelyen többek között szombaton a nagyszínpadon 9.30 perckor szabadtéri ünnepi szentmisére és szombaton 20 órakor a Mária Magdolna Plébániatemplomban a Mária Evangéliuma című rockopera előadására várják az érdeklődőket.

XVII. Göcseji Szilvafesztivál 

Szilvágyon szombaton 9 órától rendezik meg a XVII. Göcseji Szilvafesztivált. A bográcsos ételek főzésével kezdődik a program a kultúrház udvarán. Fél egykor avatják a felújított pince-présházat, a Nagyhegyi Tündérkertben hirdetik ki a VII. Göcseji Dombérozó – Aranyló Göcsej "Szegek között, Göcsej örök" elnevezésű szépirodalmi és fotópályázata és a geochaching játéka eredményét, majd 13,30-kor nyílik a hozzá tartozó kiállítás a Közösségi Házban. 14 órától kulturális műsor lesz a Pajtaszínházban, délután operett dalokkal lép fel  Debrei Zsuzsanna és Bot Gábor, műsorral érkezik a Pacsirták Együttes, Dömötör Balázs és Vivien.  Este a West Régió zenekar játszik és Éder Gabee.

Szálinger Balázs új kötetét mutatják be

Zalaegerszegen a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban mutatják be pénteken 18 órakor Szálinger Balázs "És most kelletlen elrugaszkodom" című válogatáskötetét, mely a szerző magánkiadásában jelent meg. A beszélgetést a lap képviseletében Bubits Tünde főszerkesztő és Nagygéci Kovács József online főszerkesztő vezeti, akik a lap új számának tartalmáról is szólnak.

 

Nagykanizsa és térsége

20220909, Nagykanizsa. Nagykanizsa város napi ünnepséget Balogh László polgármester és Gábris Jácint az Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sport Bizottság elnöke nyitotta meg A nagykanizsai "Döm-dö-döm" csapata 800 kilogramm burgonyából készíti a kétnapos fesztiválra a dödöllét.Fotó: Szakony Attila SzA_Zalai Hirlap_ZH_
Fotó: Szakony Attila

A bor és a dödölle ünnepe

Pénteken Nagykanizsán az Erzsébet téren és annak környékén 13 órakor a megnyitóval kezdődik a 17. Kanizsai bor- és dödöllefesztivál. A program folytatásában helyi és környékbeli együttesek kulturális kavalkádja következik, majd 20 órakor a TNT együttes lép a közönség elé. Szombaton 10 órakor a főzőverseny megnyitóját tartják, amit szintén kanizsai tánccsoportok műsora követ. A sztárfellépő 20 órától az 1980-as években alakult Ottawan francia popzenekar lesz, őket 22 órakor a kanizsai Zero zenekar követi.

EszterFeszt, vadászati fesztivál

Szombaton Eszteregnyén a labdarúgó pályán és környékén 12 órakor a megnyitóval indul az EszterFeszt kézműves és gasztronómiai vadászati fesztivál. Ezt követően dél-zalai kulturális és művészeti csoportok váltják egymást a színpadon. Közben a Szabadtűzi Lovagrend tagjai, köztük a nagykanizsai Bebes Bence séf kóstolja a főzőcsapatok finomságait. A sztárfellépők között 18.30 órakor fellép Mr. Rick és dj. Fodor, majd 20 órától Dömötör Balázs ad koncertet.

Kisboldogasszony napja

Homokkomáromban e hét végén tartják a templom titulusa, Kisboldogasszony napját. Pénteken 17 órakor ünnepi szentmise, vasárnap a Kisboldogasszony főbúcsú várja a híveket. Utóbbi keretében 11.15 órakor tartanak újabb szentmisét, amely során az óvodás és iskolás korú gyermekeket is megáldják.

Roma nap Szepetneken

Szombaton Szepetneken a kemencés udvarban tartja a helyi roma nemzetiségi önkormányzat 11 órától a Roma napi rendezvényét. A bográcsban roma ételek készülnek. A talpalávalót a Kaly Family, Fenyvesi Attila, Virovecz Nóra és ifjabb Egri Tibor biztosítják.

A templom építtetőjének sírfedőlapját avatják fel

Vasárnap Murakeresztúron a Szent Kereszt Felmagasztalása templomban 11 órakor kezdődő horvát nyelvű szentmise keretében a templom építtetője a néhai Skotovics Miklós apát sírfedőlapjának ünnepélyes megáldását tartják.

Szüreti fesztivál Becsehelyen

Vasárnap Becsehelyen a faluházban és annak környékén tartják meg a XVIII. Szüreti és borfesztivált. A program 13.30 órakor szüreti felvonulással indul a település utcáin, majd 16 órától kezdődő köszöntők után 18.30 órakor a Mohikán együttes Bódi László "Cipő" emlékére ad koncertet. Az est sztárfellépője 20.30 órakor a Budapest Bár ad élő koncertet. Ezen kívül helyi gasztronómiai finomságokkal várják a vendégeket.

Balatoni térség programjai

Táncpanoráma

A Nemzeti Táncszínház és a Balaton Színház csütörtök és vasárnap között rendezi meg a 21. Keszthelyi Táncpanorámát. A fesztivál programjában négy előadás látható, így a Rumini, az Élő Tánc – Archívum sorozat, a Carmina Burana és a Naplegenda, emellett lesz fotókiállítás és szakmai előadás is.

Pannon Pantheon

Pénteken 11 órától évfordulós irodalmi konferencia helyszíne lesz a keszthelyi Fejér György Városi Könyvtár. A program során szó lesz Csokonai Vitéz Mihály, Bodó Béla, Osztojkán Béla és Csengey Dénes munkásságáról.

Előadás

Dr. Illés Péter, a Savaria Múzeum etnológusa tart előadást Tájfenntartó szőlőhegyi gazdaközösségek címmel pénteken 17 órától a balatongyöröki a Berta Bulcsu Művelődési Házban.

Kulthajó

Szeptemberben minden szombaton 11 órától kifut a Kulthajó a keszthelyi kikötőből. E hét végén a Festetics György Zeneiskola produkcióját láthatják majd az érdeklődők, illetve bemutatkozik a Helikon Kastélymúzeum történelmi modellvasút-kiállítása.

Érték vagy!

Ismét jótékonysági sport- és játéknapot rendeznek a vonyarcvashegyi futballpályán. Szombaton 9:30 és 15 óra között játékos vetélkedők, versenyek, illetve freestyle- és fanatic jump-bemutató is várja az érdeklődőket.

Szüreti vigasság

Gazdag programsorral hívogatja vendégeit a gyenesdiási Szüreti vigasság szombaton. Előbb, 14 órától megemlékezést tartanak az egykori Falud emlékoszlopánál, majd a felújított, 200 éves Bálványos Regös présnél, 15 órakor pedig elindul a szüreti menet a település utcáin. Később megünneplik, hogy az osztrák Gaallal, illetve a székely Csíkszenttamással 20, illetve 15 évvel ezelőtt kötött a zalai nagyközség testvértelepülési megállapodást. Este a Canischa Cronica Zenekar, majd a Crazy Live Band lép fel.

Én és a hangszerem

Koncz Zsuzsa és Bródy János lesz a vendége az Én és a hangszerem című sorozat szombaton 16 órakor kezdődő beszélgetésének Balatongyörökön, a Kossuth utcában felállított rendezvénysátorban. A program apropója, hogy a két művész hatvan éve, 1963-ban találkozott először, méghozzá Balatongyörökön.

Zenés darab

A Legyetek jók, ha tudtok című zenés darabot mutatja be az Imre Sándor Szeretetszínház társulata vasárnap 19 órától a vonyarcvashegyi szabadtéri színpadon. Ezzel zárul a nyolc alkalomból álló színházi előadássorozat a nagyközségben.

Lenti és környéke programjai

Falunap

Csömödérben szombaton tartanak falunapot. A rendezvény 9 órakor kezdődik a Kisréti Közösségi Téren megnyitóval, és indul a főzőverseny is. 10 órától lesz arcfestés, csillámtetoválás, népi játékok, ugrálóvár, interaktív zenés műsor a gyerekeknek. Az egészségsátorban vérnyomás és vércukorszint mérésre nyílik lehetőség. A főzőverseny eredményhirdetését 13.30-ra tervezik, ezután az ünnepi köszöntők következnek, majd elkezdődik a zenés-táncos szórakoztató program. Vasárnap 11.30 órakor terményszenteléssel egybekötött Mária-napi búcsúi szentmisét celebrál Németh Csaba plébános a kultúrházban.

Lecsófesztivál

Gutorföldén szombaton tartják a hagyományos Lecsófesztivált és előtte a szüreti felvonulást, melyre a résztvevőket 12 órára várják a szabadtéri színpadnál, a lecsófőzés 14.30-tól indul szintén a szabadtéri színpadnál. Eredményhirdetés után 17 órától játszik a TMK Rock Band és az Éjszakai Járat zenekar.

Szüreti rendezvények

Zalalövő irsapusztai településrészén szombaton 14.30 órától rendezik meg az idei szüreti vigasságot, amely felvonulással veszi kezdetét, majd a közösségi háznál folytatódik a program. Murarátkán ugyancsak szombaton tartják a szüreti rendezvényt. A program itt is felvonulással kezdődik 14 órakor, amit a Pacsirták együttes műsora követ. Kísérőprogramként kiállítások és népi játszótér várja még az érdeklődőket. 

Szentmise a búcsújáróhelyen

Zalalövőn, a Borosán-völgy búcsújáróhelyen vasárnap 15 órakor ünnepi szentmisét tartanak. 

Mária ünnep

Szombaton megrendezi a Lenti Szent Katalin Kolping Család a hagyományos Mária-ünnepet és zarándoklatot a lentiszombathelyi városrészben. A Mária-fához a gyalogos zarándoklat 9.30-kor indul, ezt ünnepi szentmise követi 10 órakor. Ezután 11.30-kor a kultúrháznál folytatódik a program megnyitóval, főzőversennyel, kulturális műsorral.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában