Kilencvenegy csapat főzött

2023.09.09. 17:00

Bográcsokban rotyogtak a finom vadételek a jótékonysági rendezvényen

Idén is sikeres volt a Vadpörkölt és Borfesztivál – Zalai Teríték 2023 programsorozat egyik fő attrakciója, a jótékonysági főzés. A rendezvényen 91, 6-8 fős csapat jelent meg, a felajánlásokból, illetve az ebédjegyekből idén a helyi idősotthonokat támogatták.

Mozsár Eszter

Színészek fakanállal, most itt léptek közönség elé

Fotó: Pezzetta Umberto

Bizony összefolyt a szájában a nyál a járókelőknek már délelőtt, finom illat és némi füstszag lengte be a Városháza környékét. A Kisfaludy utcában és a parkolóban a sátraknál sürögtek az önzetlen szakácsok és kukták, a becslések szerint mintegy hatszázan. Vadásztársaságok, köz- és oktatási, kulturális intézmények, egyesületek, alapítványok és klubok, pártok, s nem utolsósorban a testvérvárosok delegációi – többek között Dunaszerdahely, Barót, Nyárádszereda, Gorizia – adták egymásnak a fakanalat. Lázár-Kiss Barna, a Barót-Zalaegerszeg Baráti Egyesület elnökét, korábbi polgármestert valóban valódi barátság köti össze a várossal és Balaicz Zoltán polgármesterrel, több mint 10 éve.

A testvérvárosok csapatai évről-évre kitesznek magukért, ahogy Dunaszerdahely is 
Fotó: Pezzetta Umberto

– Mi székelyek nagyon szeretünk főzni és húst enni – mondta mosolyogva. – A vaddisznópörköltet gazdagon fűszerezzük, túrós puliszkát kínálunk mellé, illetve az elmaradhatatlan áfonyát. A vadhúsnak meg kell adni az erdei gyümölcsös zamatot is. Otthon általában pörköltet és vadast készítünk a vadhúsból. Mi egy hétig zöldségben pácoljuk a húst, abból készül a vadas alapleve.

A jótékonyság és a csapatépítés kéz a kézben jár az 1997-ben alakult Road Wanderers Motoros Egyesületnél is, akik a motorozás élményével, a csoportos túrákkal igyekeznek a fiatalokat, s idősebbeket kimozdítani otthonról. Emellett évek óta támogatnak egy ma már 18 éves, fogyatékos kislányt. Molnár Edvin elnök arról mesélt, hogy a kezdetektől szívesen jönnek. Az önkormányzat által felajánlott öt kilogramm vadhús mennyiségét megháromszorozták, hogy minél több adagot tudjanak kínálni. Sok lével eresztették fel és burgonyával ízesítették a pincepörköltet.

A Road Wanderers még főzés közben sem hagyja otthon a mocit
Fotó: Pezzetta Umberto

Természetesen a környékbeli vadásztársaságok, így a helyi székhelyű Zalavölgye Vadásztársaság is tevékenyen támogatta a rendezvényt. Stárics Attila egyesületi vezetőségi tag arról számolt be, hogy a felajánlott húsmennyiség mellé egy majdnem egész vaddisznót hoztak, így húsz kilogramm húsból főtt a finom pörkölt. Elárulta még, hogy versenyfogásuk magyaros szarvashátszín vastagon sütve volt, tavaly másodikak lettek, most is reménykednek a jó helyezésben. S hogy törvényszerű-e, miszerint a vadászok szeretnek főzni, így felelt:

– Nagy többségünk mindenképpen. Akiben benne van az ősi életérzés, a vadászösztön, az általában szereti a húsos ételeket. Kéz a kézben jár, mint az is, hogy megóvjuk a vadállományunkat. Magyarországon szerencsére tervszerű vadgazdálkodás folyik. Ez olyan, mint a borászat. A szőlész a legszebb vesszőket hagyja meg a szőlőtőkén. A vadászat ugyancsak hasonló: a gyengébb vagy öregebb egyedet vesszük ki az állományból, mindig a legszebbet, egészségeset hagyjuk meg, hogy tovább nemesedjen az állomány – tette hozzá Stárics Attila.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában