Öt év - 76 település - 400 kilométer

2023.08.02. 16:15

Kerékpáros fogadóórák Zalában

Az alig 30 lélekszámú kistelepülésen, Pusztaapátiban zárult szerdán Vigh László országgyűlési képviselő öt éve elindított kerékpáros fogadóóra-sorozata.

Korosa Titanilla

Némethné Varga Anita és Vigh László a kerékpáros fogadóórán

Fotó: Korosa Titanilla

A politikus e kezdeményezés keretében kerékpáron járta be választókörzete falvait, városait. Ez idő alatt 76 települést keresett fel, megtett mintegy 400 kilométert, és 100 órányi időtartamban tartott fogadóórát a kerékpározás során.

- Ötödik ciklusban vagyok országgyűlési képviselő, gyakorta hívnak a polgármesterek különféle rendezvényekre, avatókra, falunapokra, de ilyenkor nem tudunk igazán beszélgetni, hisz a programok miatt sok a tennivalójuk - kezdte Vigh László. - Ezért döntöttem úgy, hogy kerékpárral keresem fel, rendezvényektől függetlenül a településeket, ilyenkor a polgármesterek megmutatják az általuk vezetett helyet két keréken. Ez is egy fogadóóra, átbeszéljük a helyi eredményeket, fejlesztéseket, terveket, valamint azt, hogy milyen problémák megoldásában tudnék segíteni.

Vigh László hozzátette, hogy Zalaegerszeg kilóg a sorból, hiszen ott egy-egy napot szánnak arra minden évben, hogy a város és a vármegye vezetőivel megtekintsék a megyeszékhely legújabb fejlesztéseit, emellett a járműipari-tesztpályára is több ízben szerveztek biciklis bejárást.

- Véget ért a túra - folytatta -, de több településről is jelezték, hogy visszavárnak, úgyhogy jövőre folytatjuk a sorozatot, és ahova elhívnak, oda ellátogatok. Ez egy jó program arra, hogy megismerjem a választókörzethez tartozó helységeket.

Az erdők ölelésében fekvő Pusztaapátit Némethné Varga Anita polgármester mutatta be. Megérkezve jobbra találjuk a szépen rendben tartott többfunkciós kultúrházat, tovább haladva a Milleniumi Parkot és az önkormányzat épületét, majd a felújításra váró buszforduló mellett a szoknyás haraglábat.

A polgármester elmondta, nagy öröm számukra, hogy itt került sor a kerékpáros fogadóórák sorozatának zárására, majd a falu jelenéről is beszélt.

- Igyekszem segítően, empátiával fordulni a helyiek felé, igazi kis családi közösség vagyunk itt Pusztaapátiban - kezdte. - A falu lélekszáma 26, a lakosság 80 százaléka időskorú, gyermek 2001 óta nem született. A fejlesztésekre odafigyelünk, az önkormányzati hivatal épületének belső felújítását 4,6 millió forint önerőből valósítottuk meg. Szeretnénk falugondnoki buszt vásárolni, szükség lenne rá a falu korösszetétele miatt, illetve a közösségi közlekedési lehetőségek is szűkösek, csak Lenti irányába van járatunk. Tervezzük még a ravatalozó tetőszerkezetének megújítását és térkövezést. Az év során pedig több rendezvényt is tartunk.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában