A BAHART flottájában szolgálnak majd

2023.08.30. 10:30

Jól halad az új balatoni hajók összeszerelése

Július eleje óta folyamatosan dolgoznak a magyar tenger adottságaira tervezett négy új hajó összeszerelésén, melyek a BAHART flottájában szolgálnak majd – írja a hajózási társaság tájékoztatása alapján a sonline.hu.

Zaol.hu

A két új komp és két új katamarán egyaránt fontos szerepet kap majd a turizmusban és a helyi közlekedésben Fotó: sonline.hu

A 2 új komp és 2 új katamarán egy olyan történelmi léptékű műszaki fejlesztés részeként érkezett a Balatonra, amelyre a rendszerváltás óta nem volt példa. Jelenleg a műszaki munkálatok zajlanak a BAHART siófoki telephelyén. A négy új hajó júliusban érkezett meg a Balatonra.

Szállításuk nagy körültekintést igényelt. A 11 méter széles és 35, illetve 45 méter hosszú hajókat a szállítás miatt az indulásuk előtt részlegesen visszabontották. Balatonra érkezésük után az első lépés a felépítmények felszerelése volt. Daruval emelték le egyenként a több tonnát nyomó, óriási nyitott fedélzetet, az utastereket és a kormányállásokat a szállítóhajókról és helyezték rá a hajótestekre. Ezt követte a gépészeti, villamos, hidraulikai rendszerek visszaépítése. A kompokon összesen 11, a katamaránokon pedig 14 km hosszú elektromos vezeték húzódik, s a gépészeti csövek is kitesznek hajónként 1-1 kilométert. A hajók összeszerelése ütemterv szerint halad. Jelenleg a belső terek belsőépítészeti, burkolási munkálatai folynak, amelyekkel párhuzamosan zajlik az ablakok beszerelése, a tetőszerkezetek építése, valamint a klímarendszerek és rádiónavigációs rendszerek beillesztése. Hamarosan pedig megkezdődnek a beüzemelési feladatok is.

A forgalomba állás engedélyezését hatósági szemle előzi meg. A kifejezetten a Balatonra tervezett, egyedi kompok és katamaránok a legmodernebb környezetvédelmi normáknak (EUR Stage V.) megfelelő motorokkal rendelkeznek, modern kormányzással és technológiákkal felszereltek. Elődeiknél gyorsabbak: a kompok 15 km/órás, a katamaránok 18 km/órás utazósebességgel bírnak. Sűrűbb és – a tágas, korszerű belső terek révén – kényelmesebb átkelést biztosítanak majd a révek között.

A kompok előreláthatólag decemberben, a katamaránok pedig a következő hajózási szezon megkezdésekor, jövő márciusban kezdik meg szolgálatukat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában