2023.07.08. 20:00
Szánok, kocsik és szekerek láthatók Keszthelyen
Megnyílt a keszthelyi Georgikon Majormúzeum fogatolt járműgyűjteménye. A látványtárat az eddig nem látogatható egykori juhhodály épületében alakították ki, ahol szánok, kocsik és szekerek láthatók.

A látványtárban szánok, kocsik és szekerek is láthatók
Fotó: Péter B. Árpád
Az elmúlt időszakban számos járművet restauráltak a szakemberek, s a Magyar Mezőgazdasági Múzeum (MMM) azt tervezi, hogy több szekeret és kocsit a látogatók előtt újítanak majd fel a szakemberek a jövőben. Keszthelyen most például alföldi, fatengelyes és lőcsös típusok vehetők szemügyre, mellettük pedig ezek alkatrészeit is mustrára kínálják.
Dr. Estók János, az MMM főigazgatója a megnyitón emlékeztetett: voltaképpen két új látványtárat adnak át, hiszen a szekerek és kocsik bemutatóhelye mellett most nyílik a mustnyerés eszközeit felvonultató tárlat is.

Fotó: Péter B. Árpád
A látványtár azt szolgálja, hogy a látogatóknak megmutathassák, hogyan dolgozik a múzeum, a muzeológus, a restaurátor, fogalmazott az intézmény direktora.
– Itt szakmai titkokat is el lehet lesni, amellett, hogy az ember olyan tárgyakat láthat, amelyeket eddig csak régi fényképekről ismerhetett, esetleg a nagy- és dédszülők világából még fel tud idézni – folytatta dr. Estók János. – A mezőgazdasági múzeumnak, így a Georgikon majormúzeumnak is azt a hivatása, hogy ezeket megőrizze a jövendőnek s bemutassa a látogatóknak, hiszen mind a magyar nemzet lelkületének fontos tárgyai, mondhatni: hozzánk tartoznak.

Fotó: Péter B. Árpád
Manninger Jenő, Keszthely polgármestere felidézte, a majort Festetics György alapította 1797-ben, Európa legelső agrár-felsőoktatási intézményével együtt. E hagyományokat pedig Keszthelynek kötelessége ápolni, szögezte le a városvezető, hozzátéve: természetesen a Szendrey-család emlékezetével együtt, különösen a Petőfi 200-emlékévhez kapcsolódóan.
– Az elmúlt esztendőre visszatekintve elmondhatjuk: kihívásokkal teli, mégis eredményes időszakon vagyunk túl a turisztikai ágazatot illetően – hangsúlyozta Manninger Jenő. – Az idei szezont is kiváló természeti adottságainkra és kulturális örökségünkre alapozzuk, a fogatolt járműgyűjtemény pedig új kuriózuma lehet városunknak. A Festetics-örökség olyan kincsünk, amely szinte kifogyhatatlan kulturális lehetőséget nyújt számunkra, mi pedig igyekszünk ezt a hagyományt méltón ápolni és a turizmus szolgálatába állítani.

Fotó: Péter B. Árpád
A Magyar Mezőgazdasági Múzeum a jövőben talajművelő eszközökből, főként ekékből álló látványtárat is szeretne megnyitni Keszthelyen.