Jézus hív: kövess engem!

2023.07.07. 17:00

Nyolcadik hittantáborát tartotta a hévízi református gyülekezet

Nyolcadik hittantáborát tartotta a hévízi református gyülekezet, ezúttal is az egyház balatongyöröki üdülőházában.

Péter B. Árpád

Délutánonként önfeledt programok szolgálták a fiatalok kikapcsolódását. A hittantábor résztvevői jártak a balatongyöröki strandon is

Fotó: Péter B. Árpád

Az ötnapos program vezérigéje a Máté evangéliumából származó ige volt: „Jézus hív: kövess engem!”. A szokásos menetrend szerint délelőttönként Péntekné Vizkelety Márta lelkipásztor, illetve Kotora Pál és Kotora Erika hitoktató vezetésével hitükben növekedhettek a fiatalok, akik minden eddiginél nagyobb számban vettek részt a táborban: ezúttal negyvenhárom hittanos ifjú jött el, hogy Jézust követve lelkiekben erősödjön.

Péntekné Vizkelety Márta elmondta, a tábor legfontosabb célja, hogy Istenhez vezessék a gyerekeket s elmélyítsék a hitüket. Ennek jegyében igéket és egyházi dalokat is tanultak.

A megszokott rend szerint a nagyobbakkal a lelkipásztor foglalkozott, megbeszélve a korosztályt foglalkoztató legfontosabb témákat, így például szó esett a szerelemről is. A kisebbeket pedig, a hitoktatók vezetésével, kézműves és játékos foglalkozások várták.

A délutánok az önfeledt szórakozás jegyében teltek, a fiatalok – a nemrégiben a fürdővárosi protestáns templomban fellépett – László Attila énekes jóvoltából még a nemesvitai Westernparkba is eljutottak, emellett strandoltak, fagyiztak és rengeteget játszottak. Például a 93. évében járó presbiter, Szonda Gyula segítségével, balsafából formázott repülőmodelleket készítettek és reptettek, s ezeket emlékül haza is vihették.

A tábor zárásakor Péntekné Vizkelety Márta kiemelte, a programot a gyülekezet tagjai támogatták, László Attila pedig a júniusi hévízi koncertje során összegyűlt perselyadományt ajánlotta fel, hogy még gazdagabb lehessen ez az öt nap. Biró Róbert, Balatongyörök polgármestere a fiatalok strandolását és hajózását biztosította.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában