Vetélkedők, játékok és túra

2023.07.18. 12:00

Egész héten át tart a napközis tábor Nován

Egész héten át tart a napközis tábor a helyi Gönczi Ferenc Műveődési Központban, ahol vetélkedők, játékok, túra is szerepel a programban.

Korosa Titanilla

A novai táborozók

Fotó: Korosa Titanilla

Horváth Nikolett közművelődési szakember elmondta, az önkormányzati tábort igyekeztek minél alacsonyabb költségvetéssel megvalósítani, olyan tevékenységeket építettek be, melyekhez rendelkeznek eszközökkel, játékokkal, a kézműves-foglalkozásokhoz alapanyagokkal. A táborozóknak csak az óvodában biztosított ebéd önköltséges.

- A résztvevők 10-14 évesek, vannak köztük olyanok, akik már utoljára férnek bele a korhatárba, mert kijárták az általános iskolát - folytatta. - Hétfőtől péntekig  14 táborozó vesz részt a programokban napközben. A foglalkozások témái, a tevékenységek hónapok kutatómunkája során álltak össze, az első napon például megrajzolták Fantáziaországot, ehhez rizs volt az alapanyag, de ki kell találniuk a nevét, vezetőjét, megalkotni a gazdaságát és be is kell mutatni az országukat a színpadra kiállva. Kedden túrázunk, szerdán felnőttet játszunk, kérvényt írunk, csekket töltünk ki, borítékot címzünk játékos formában, szerepjátékkal gyakoroljuk a bemutatkozást, időpontot kérünk az orvosnál, mindezt úgy, hogy ne legyen unalmas. Segít ebben Németh József polgármester is, a kérvény megírása előtt őt kell majd felhívniuk a gyerekeknek. 

Csütörtökön zenés játékok lesznek, illetve az ismeretterjesztés is előtérbe kerül, hogy arra is figyeljenek, mi történik körülöttük a világban és hogy minél önállóbbak legyenek. 

A tábor pénteki zárónapja pedig abban tér el az előzőektől, hogy nem reggel, hanem este 8 órára várják a résztvevőket és a "buli" reggelig tart majd.

Horváth Nikolett hozzátette, hogy Nován népszerűek a táborok, szerveztek sportot kedvelőknek, illetve idén nyáron is lesz színjátszó tábor.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában