Ponthúzó party Zalaegerszegen

2023.07.27. 08:00

A Legends Pubban várták az eredményeket az egyetemre felvételizők

Óriás ledfalon kísérhették figyelemmel a zalaegerszegi és környékbeli fiatalok a szerda esti egyetemi ponthúzást.

Mozsár Eszter

A Kölcsey-gimnázium végzőseinek, Szili Nórának és Tóth Boglárkának sikerült a felvétel.

Fotó: Pezzetta Umberto

A Vizslaparkban lett volna az esemény, ám az időjárás miatt a Legends Pubban gyűltek össze, ahol DJ Roland zenéjére ünnepelhettek azok, akiknek sikerült a felvétel valamelyik hazai egyetemre, főiskolára.

A programot a Zalaegerszegi Felsőfokú Oktatásért Közalapítvány és a Zalaegerszegi Egyetemisták szervezte. A megjelenteket Németh Gábor az utóbbi szervezet elnök köszöntötte. Az eseményen részt vettek a helyi egyetemek képviselői is.

Idén 127 ezren adták be felvételijüket Magyarországon felsőfokú tanulmányokra. Az esti órákban már többen megkapták az értesítést arról, hogy melyik intézménybe sikerült bejutni. Ám az is meglehet, hogy – a nagy érdeklődés és a rendszer leterheltsége miatt - késik az értesítő sms.

Hivatalos biztosítékot a besorolási döntés fog adni, amely elérhető és letölthető lesz a www.felvi.hu oldal e-felvételi szolgáltatásában, külön tájékoztató e-mailt kap mindenki az elérhetőségéről, várhatóan augusztus 5-ig.

Ha valaki a ponthatárhúzás után szeretne módosítani a szakok sorrendjén, azt az ügyintézési ablak bezárulásáig, július 12-ig teheti meg. Pótfelvételikre is van lehetőség, akkor viszont csupán csak egy szakot lehet megjelölni, s a meghirdetett szakok listája is jóval szűkebb.

„Egy képzés ponthatárát az intézmény kapacitása mellett az befolyásolja, hogy hányan és milyen eredménnyel jelentkeztek oda. Minél több magas pontszámú jelentkező listáján szerepel az adott szak az első helyen, annál magasabb lesz ott a ponthatár. A felsőoktatási intézmények dönthetnek úgy, hogy a jogszabályi előírásnál magasabban határozzák meg a minimális ponthatárt a hozzájuk jelentkezők számára. Ebben az esetben az is előfordulhat, hogy egy adott szakon az intézmény nem használja ki a teljes kapacitását” – írja a felvi.hu.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában