Helyi közélet

2023.06.06. 18:00

Huszonkét lakást szerzett az önkormányzat Nagykanizsán

Huszonkettő volt honvédségi lakás bérlőkijelölési joga kerül vissza az önkormányzathoz - erről tartott kedden sajtótájékoztatót Bodó László, az Éljen VárosuNK! Egyesület frakciójának képviselője.

Pásztor András

Bodó László képviselő Fotó: Pásztor András

Bodó László felidézte: 2022. szeptember vége felé a Kanizsa Médiaház vezetője kereste meg az ÉVE frakcióját azzal a kéréssel, hogy az igencsak rossz állapotban lévő, többszörösen beázott és lelakott Sugár út 8. szám alatt lévő épületben lévő székhelyüket a közgyűlés helyezze át. Többszöri nekifutásra és a lehetséges helyszínek megtekintése után a szomszédos, üresen álló lakás tűnt a legjobb megoldásnak. Ez a lakás egyike azoknak az önkormányzati lakásoknak, melyek bérlőit a honvédség volt jogosult kijelölni. A Honvédelmi Minisztériummal történt kapcsolatfelvételt követően derült ki, hogy nemcsak a Sugár utca 8. szám alatti ingatlan, hanem további lakások bérlőkijelöléséről is lemond a honvédség, így összesen 22 lakás kerül ismét az önkormányzathoz. A lakások zömében a keleti városrészben – Városkapu krt., Liszt, Hevesi, illetve Munkás utca – találhatók. Egy, kettő, kettő és fél szobás ingatlanokról szól a megállapodás. A fenti rendeletre, valamint a vonatkozó jogszabályokra tekintettel az önkormányzat nem idegeníti el a lakásokat. Azokat tartós bérletbe kívánja adni, így a felújítási költségeken kívül nem kerül többletkiadásba az átvételük. A lakások bérbe adásához módosítani kell az önkormányzati lakásrendeletet is, ennek kidolgozása már folyamatban van.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában