2023.06.17. 15:30
Háromnapos komédiás kavalkád az EgerszegFeszten
Nem panaszkodhatnak a kisgyerekes családok, az idei „Mosolygós” Fesztivál valóban bővelkedik gyermekprogramokkal: köszönhetően annak, hogy a 10. Színházi Olimpia keretében folyik a Bábművészeti Világtalálkozó szerte az országban, így a zalai vármegyeszékhelyen is.
Fotó: Pezzetta Umberto
Tizenkét vidéki bábszínház összefogásával valósul meg a nagy szabású és több évtizedes hiányt pótló programsorozat. Szűcs István, az idén Pro Urbe-díjjal kitüntetett zalaegerszegi Griff Bábszínház igazgatójának tájékoztatása szerint négy földrészről érkeztek az EgerszegFeszt programjára a művészek, legtávolabb Argentínából, Ausztráliából, Amerikából, mellettük természetesen magyar társulatok vegyülnek a közönség közé vagy mutatják be látványos vásári komédiáikat. Az EgerszegFeszten mintegy ötven program valósul meg. Ezt megelőzően három hétvégén keresztül adtak ízelítőt a város közönségének a látványos művészeti ágból.
Felvételeink tanúsága szerint a pénteki rendezvénynyitóra is sokan voltak kíváncsiak, amikor is a bolgár Fireter Óriásbábosok vonultak végig a Kossuth utcán. A bátrabbak hatalmas gömb alá feküdtek:
A gólyalábas látványszínház később a Dísz téren, míg a cseh Karromato vásári marionett cirkusz az Európa téren kápráztatta el a kicsiket. A Kvártélyházban a Griff Bábszínház Csalóka Péter című vásári bábjátékára várták a nézőket. Ugyancsak nagy mulatság volt kicsiknek és nagyoknak a Polgármesteri Hivatal előtt a német Dado Bohóc Show stand-up comedy előadása.
Egerszeg Fesztivál – péntek
Fotók: Pezzetta Umberto