A Hortobágyra elhurcoltakra emlékeztek Nagykanizsán

A rendezvényen elhangzott: 1950 és 1953 között mintegy 10 ezer ártatlan embert családostól elhurcoltak a Hortobágyon létesített, szigorú rendőri őrizet alatt tartott kényszermunkatáborokba. Történt mindez önkényesen, békeidőben, bírói ítélet nélkül, a cél az ország megfélemlítése volt.
A nagykanizsai eseményen emlékbeszédet mondott Balogh László polgármester. A borzalmakat felelevenítve kiemelte: az otthonukban túszul ejtett embereknek egy órát adtak holmijaik összeszedésére, jelezve, ennyit ér az életük. Irataikat elvették, névtelenné téve őket, s a lakhelyükön csak fél méter széles ágyat biztosítottak, felszámolva minden emberséget.
– Mert a kommunista számára ennyit ér az ember – folytatta. – Se otthon, se nemzet, se szülőföld, se haza: az ember semmi se. Azért gyűlünk össze évek óta minden júniusban, hogy az emlékezés erejével enyhítsük az akkor kiszakított emberek és családok fájdalmát, hogy bizonyítsuk: hogy az élet él, és élni akar.
Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő úgy fogalmazott a megemlékezésen: a baloldali kommunisták egy új, külföld urait szolgáló erőt képviseltek, és a magyarokra akarták erőltetni téves ideológiájukat. 
– Az elvtársi szellem örökösökre talált, velünk maradt – fogalmazott. – Ma is vannak olyanok, akik új, megváltó erőnek hirdetik magukat. Olyanok, akik ezzel a dicsekvéssel keresik a reflektorfényt, de képtelenek a közösségünk érdekében dolgozni, sőt inkább ellene tesznek. Olyan elvtársak, akik azzal kampányolnak, hogy törvényszék elé állítják az előttük kormányzó, demokratikusan megválasztott államférfiakat. Kísérteties a hasonlóság a 73 évvel ezelőtti eseményekhez, vagy ígéretekhez.

A résztvevők végül megkoszorúzták a vasútállomáson elhelyezett emléktáblát.