Az eltemetett múlt titkai a kanizsai múzeumban

Dr. Száraz Csilla régész, múzeumigazgató és Szmodics-Tugya Beáta archeozoológus, a kiállítás két kurátora vezetett körbe minket, miközben számos érdekességet meséltek a két korból származó leletekről. 

Az Eltemetett múlt – Élet és halál az Árpád- és középkori Dél-Zalában című kiállítás az államalapítástól a 16. századig terjedő időszak anyagi kultúráját, életmódját mutatja be, ráadásul a gazdag leletanyagot az élők és a holtak „lakóhelyei” szerint tematizálták a kurátorok. 

– Az egykori településekről előkerült régészeti leletek elsősorban a falvakban élők hétköznapjaiba nyújtanak betekintést, ezért a tárlat első egysége az Árpád- és középkori falvak lakóinak anyagi kultúráját, életmódját mutatja be a 11–16. század közötti időszakban – kezdte dr. Száraz Csilla régész. – A kiállítás meghatározó látványeleme az 1:2 méretarányban felépített Árpád-kori lakóház, amely az egykori települések alapsejtjét képezte. Ezek az úgynevezett veremházak picik és szűkösek voltak, minden bizonnyal csak a nők és a gyerekek lakhelyéül szolgáltak, a férfiak általában a szabad ég alatt aludtak, jobb esetben sátorban, de mindenképpen az állatok közelében. 

– Rekonstruálásra került egy különleges leletekkel teli Árpád-kori kút is – veszi át a szót Szmodics-Tugya Beáta, akinek a régészeti állatcsontok meghatározása a szakterülete –, amelyet eredeti funkciójának elhagyása után nemcsak háztartási szeméttel – összetört edények, állatcsontok – töltöttek fel, hanem egy kovácsműhely hulladékanyagával is. Az előkerült vassalakdarabok, a faszén, a csontüllők és a levágott kecske­szarvcsapok arra engednek következtetni, hogy a településen kovácsműhely működött. Maga a műhely sajnos nem esett a feltárt területre, csak annak hulladékgödre. A kecskék szarvát egyébként azért távolították el, hogy a tülkös szarut a fémtárgyak edzéséhez használhassák. A csontüllőkön pedig a sarlókat fogazták, illetve a kicsorbult sarlók fogait erre helyezve kalapálták ki. A térségben a 11–13. században búzát, rozst, árpát, kölest, lencsét, lent termesztettek, takarmánynövényként pedig ismerték a zabot. A növénytermesztés mellett az állattenyésztés is fontos alappillére volt az életnek. A háziállatok között megtalálható a szarvasmarha, ló, juh, kecske, sertés, kutya, macska. A baromfikat tyúk és lúd képviselte. Ugyanakkor a háziállatok mérete meg sem közelítette a ma élő tenyésztett fajokét, egy tehén marmagassága átlagosan 110-115 centiméter volt, de nem ritkák a mindössze 1 méter körüli állatok sem. A tyúkok sem tojtak naponta, jó, ha évente 20-25 tojást adtak. 

A vizsgálatok során az is kiderült, hogy az Árpád-kori és a középkori ember étkezése inkább volt gazdag gabonafélékben, mint húsban. Az szinte biztos, hogy eleink nem ettek húst mindennap, de az sem kizárt, hogy a gyakori böjt miatt (közel az év fele böjti napnak számított) csak az év bizonyos időszakában és akkor sem mindennap került húsétel az asztalra. 

A temető a halottak lakóhelye – gyakran mondjuk még ma is. A Dél-Zala területén feltárt Árpád-kori temetőrészletek közül kiemelkedik a Szőke Béla Miklós és Vándor László által ásott Balatonmagyaród – Felső Kolon lelőhely 553 síros temetője. A feltárt sírok és az azokból előkerült régészeti anyagok által ismerhetik meg az Árpád-kori temetkezési szokásokat, azok jellegzetességeit a kiállítás látogatói. 

– Az Árpád-kori sírok háromnegyed része melléklet nélküli volt, mindössze 150 sírból kerültek elő az embercsontok mellől leletek – vette át ismét a szót dr. Száraz Csilla régész. – A leletek többsége hajkarika, anyaguk ezüst, bronz vagy ólom. Közel három tucat gyűrű is előkerült, melyek bronzból vagy ezüstből készültek. A gyöngyök, nyakláncok sem ritkák, sőt az egyik sírban ólomkeresztet is találtak. Hat sírban a koponya tájékán 11. századi érmék is voltak. A sírok tájolása egyébként minden esetben nyugat–keleti irányú volt, a sírmélység 55–80 centiméter között váltakozott, a testhelyzet minden esetben nyújtott volt, a lábak párhuzamosan álltak, a karok legtöbbször medencetájékon érintkeztek, a halottak valószínűleg összekulcsolt kézzel kerültek a sírokba. Ebben az időben nagyon magas volt a gyermekhalandóság – a gyermekek mintegy fele nem érte meg a 4-5 éves kort –, éppen ezért gyakoriak a csecsemők és a kisgyermekek sírjai. Az átlagéletkor a magas halandóság miatt körülbelül 40-45 évre tehető, az ekkor idősnek számító 60 év feletti kor a férfiak és a nők csak kis részének adatott meg. A sírokból előkerült hosszúcsontokból az átlagos testmagasságra is lehet következtetni, a kutatások szerint a férfiak esetében körülbelül 170 centiméter, a nőknél az átlag 159 centiméter volt. Tehát a közel ezer évvel ezelőtt élt emberek testmagassága mindkét nem esetében elmarad a mai emberekétől. 

A múzeum régésze hozzátette még: a középkori temetkezések gazdagabbak voltak az Árpád-koriaknál, legalábbis több leletet tartalmaznak. Ezt a változást jól szemlélteti a Balatonmagyaród – Alsó Kolon lelőhelyen feltárt temetőrészlet 286 sírja, Kvassay Judit régész fontos ásatása. A temető használatának idejét a sírokba helyezett 14–16. századi pénzek is keltezik. Mindez azért érdekes, mert ekkor már több száz éve keresztény szokások szerint éltek és temetkeztek az emberek, a sírokban talált pénzek mégis arra engednek következtetni, hogy reneszánszát élte a halotti obulusadás, azaz így fizették meg a révészt, aki a halottak lelkét viszi át a túlvilágra. A középkori sírok egyébként sokkal gazdagabbak voltak, mint az Árpád-koriak, a halottak ruhái díszesebbek voltak, kerültek elő párták, övcsatok, ékszerek is. 

– A sírokból előkerült csontokból – különféle vizsgálatok alapján – az is tudható, hogy milyen betegségek tizedelték akkortájt a lakosságot – folytatta a temetkezések elemzését Szmodics-Tugya Beáta kurátor. – Számos esetben találkoztunk csontkinövéssel, elváltozással vagy éppen a csigolyák kopásával. Ezek feltételezhetően a komoly fizikai munka „mellékhatásai” voltak, gondoljunk csak bele – ezer évvel ezelőtt sem járművek, sem pedig gépek nem álltak rendelkezésre, amik megkönnyítették volna a mindennapi életet. A csontokból kimutatható volt továbbá az angolkór és a vashiányos vérszegénység is, ez a táplálkozás egysíkúságára utal. Megfigyelhető volt a halottak csontjain a tbc is, ami önmagában nem számított halálos betegségnek, sokáig együtt lehetett élni vele. Veszélyt jelentettek a különféle tályogok is, ezeket akkoriban nem tudták még gyógyítani, így nagyon gyakran vérmérgezéshez, majd halálhoz vezettek. 

Összességében tehát elmondható, hogy sem az Árpád-korban, de még a középkorban sem volt olyan romantikus az élet, mint ahogy azt néhány nagy sikerű film láttán gondolnánk. Ha valaki szerencsés volt és túlélte a gyermekkort, akkor is kemény munkával járt az életben maradás. 

A Thúry György Múzeum új időszaki kiállítása egyébként december végéig látogatható, minden héten szerdától vasárnapig 10–17 óra között. Csoportok, osztályok bejelentkezésére is van lehetőség, ekkor tárlatvezetéssel egybekötött rendhagyó történelemórát is prezentálnak a kurátorok, akik örömmel vennék, ha nemcsak kanizsai, hanem keszthelyi és zalaegerszegi diákok is elmélyednének az eltemetett múlt titkaiban.