2023.05.24. 20:00
Átadták a kamarai díjakat Zalaegerszegen
Gazdasági fórumot szervezett szerda délután a Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, melyen a hagyományokhoz híven elismeréseket nyújtottak át, valamint köszöntötték a Szakma Kiváló Tanulója és az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyen döntős helyezést elért diákokat.
A kamarai díjazottak. Első sor: Becs Ernő József, Kobra József, Király László, Kerkai András (Kerkai Kft.), Fodor Dávid (Agrofor Zala Kft.) Fitos István (Villtek Zrt.) és Nagy András (Zalaegerszegi Duális Ágazati Képzőközpont). Hátsó sor: Kovács Dezső, dr. Sifter Rózsa főispán, Kerkai Attila, Balaicz Zoltán, Balogh László (Nagykanizsa polgármestere) és Pácsonyi Imre
Fotó: Fehér Márk
A rendezvényen bemutatták a kamara és lapunk közös, Zala Megye Gazdaságáért című kiadványát, amelyet a Zalai Hírlap csütörtöki számával együtt olvashatnak. A fórumon köszöntőt mondott Kovács Dezső kamarai elnök, dr. Sifter Rózsa főispán, Pácsonyi Imre, a Zala Vármegyei Közgyűlés alelnöke, Vigh László országgyűlési képviselő és Balaicz Zoltán polgármester. A díjak átadása előtt Z. Karvalics László információstársadalom-kutató, az MTA doktora tartott előadást.
A kamara évente Zala Vármegye Gazdaságáért Kamarai Díjat adományozza annak a vállalkozásnak, amely a megye gazdaságának egészét szolgáló, kiemelkedő teljesítményt nyújtott vagy többéves egyenletes, kimagasló teljesítménye alapján hozzájárult a megye gazdasági fejlődéséhez. Idén a nagykanizsai Villtek Zrt., a zalaszentgróti „Agrofor Zala” Kft. és a zalaegerszegi Kerkai Kft. kapta az elismerést. A Zala Vármegye Szakképzéséért Díjat évente adományozzák azon vállalkozás számára, amely gyakorlati képzőhelyén kiemelkedően biztosította a gyakorlati képzés jogszabályi feltételeit, az adott szakmában előírt szakmai követelményeknek maximálisan megfelelt, a tanulókat magas színvonalon, eredményes gyakorlati oktatásban részesítette több éven keresztül. Idén a Zalaegerszegi Duális Ágazati Képzőközpont Nonprofit Kft. kapta ezt a díjat.
Több évtizedes szakmai munkássága alkalmából Életmű díjat adományozott a kamara Becs Ernő József kőmegmunkálással foglalkozó teskándi vállalkozónak, Király László gépjármű karosszéria javítással foglalkozó keszthelyi vállalkozónak és Kobra József fűrészáru gyártással foglalkozó lenti vállalkozónak.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara 16. alkalommal, 2023. április 24-26. között szervezte meg Budapesten, a Hungexpo Vásárközpont pavilonjaiban a Szakma Sztár Fesztivál kereteiben az országos szakmai versenyek döntőit. A Szakma Sztár Fesztivál kiemelt célja a szakképzés, ezen belül a szakképesítések népszerűsítése, bemutatása mellett, hogy támogassa a pályaválasztás előtt álló fiatalokat, utat mutasson a felnövekvő generáció számára, valamint elősegítse a szakképzésben kiemelkedő tehetségek jövőbeni gondozását. Zala megyét az idei éven 8 fiatal szakember képviselte a versenyeken.

Fotó: Fehér Márk
Olvasóink ajánlásai és szavazatai alapján talált gazdára a Zala Megyei Fogyasztókért cím is, amely a jogkövető, tisztességes piaci magatartást, a fogyasztóbarát, udvarias ügyintézést és a jó minőségű termékek, szolgáltatások biztosítását hivatott elismerni. Idén a két legtöbb szavazatot kapott vállalkozás a Nyakas és Társai Tours Bt., valamint a Hotel Európa Fit lett, képviselőik Kovács Dezső kamarai elnöktől és Németh Balázstól, lapunk értékesítési vezetőjétől vették át az elismeréseket.
Az esemény további részleteiről később bővebben is olvashatnak hírportálunkon.

Fotó: Fehér Márk