Béremelésről, útfelújításokról és lakásokról is döntöttek

2023.05.03. 18:15

A keszthelyi testületi ülésen szóba került az egyik szórakozóhely éjszakai zajterhelése is

Módosították az idei költségvetést a város képviselő-testületének legutóbbi ülésén, miután 144 millió forint állami támogatás érkezett Keszthelyre. Az összeg jó részét felújításokra fordítják a Balaton fővárosában.

Péter B. Árpád

Az ülésen három ingatlan felújításáról is határozta, képünkön (b-j) Vozár Péterné alpolgármester, Manninger Jenő és dr. Gábor Hajnalka jegyző

Fotó: Belovári András

E napirend kapcsán egyebek mellett kifizetésekről határozott a grémium például pályázati önerőkhöz kapcsolódóan, illetve döntöttek a képviselők a Goldmark Károly Művelődési Központ és Könyvtár esetében béremelésről is.

– A városi intézmények és cégek döntő többségében volt béremelés az év elején, amit indokolt például az infláció miatt is, de a Goldmark akkor kimaradt a sorból – fogalmazott Manninger Jenő polgármester. – Ezt most pótoltuk: májustól átlagosan 16 százalékkal nőnek a keresetek kulturális központunk esetében, a két vezető kivételével.

A befolyt 144 millió forint nagy részét felújításokra, építésekre költik Keszthelyen. Például 50 millióval növelve, immár 100 millió forintra duzzadt az útrekonstrukciós céltartalék, amit közterületek korszerűsítésére fordítanak majd, például a Kertvárosban, Kiskeszthelyen, továbbá a Vaszary Kolos és az Erzsébet királyné utcában, sorolta a város első embere az ülést követő sajtótájékoztatóján.

Emellett ebből az összegből 10 milliót a zöldfelületi alapba helyezett a keszthelyi testület, „mert úgy érezzük, ez olyan fontos feladat, hogy jó, ha pluszforrásokat is bevonunk erre a célra”, emelte ki Manninger Jenő.

Az ülésen határozott a testület az óvoda és a bölcsőde integrált működtetéséről is. Az elvi döntés ugyan már korábban megszületett, ám most befejeződött a társadalmi és a szakmai egyeztetés, amely után a képviselők megerősítették ezen szándékukat, s egyúttal kiírták a  vezetői pályázatot.

A grémium mindemellett négy önkormányzati tulajdonú lakás eladásáról határozott, mint ahogyan arról is, hogy az ebből befolyó pénzt három ingatlan felújítására, rendbetételére fordítják, tette hozzá Manninger Jenő, azt is jelezve: a lakásállomány rendbetételét igyekeznek felgyorsítani. 

Szóba került az egyik szórakozóhely által keltett éjszakai zajterhelés is, a képviselők abban maradtak: egyeztetnek az üzemeltetővel a „csendrendelet” betartásáról.
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában