A természet régen és ma

2023.05.13. 17:00

A barkóscinegét is lerajzolták a gyerekek az egerszegi Göcseji Tudásközpontban

Hétvégén sűrű programokkal várta az érdeklődőket a Göcseji Tudásközpont – Zalaegerszegi Helyi Termék Piac. A tematikus hagyományőrző rendezvényen ezúttal a természet volt a fókuszban.

Mozsár Eszter

Hogyan néz ki a barkóscinege? Gacsal Gábor művésztanár segített a gyerekeknek a rajzolásban, festésben

Fotó: Pezzetta Umberto

A Helyi Termék Vásári Forgatagot a kezdetekkor minden második pénteken rendezte meg a Göcseji Kézműves Egyesület, ám közkívánatra mostantól minden hónap második szombatján várják az érdeklődőket. Az elmúlt hónapokban többféle kézműves mesterséggel – például a fafaragással, bőrművességgel, fazekassággal, textilművességgel, női alkotókkal - vagy éppen az aktuális ünnepkörökhöz kapcsolódó programokkal rukkoltak elő. Szombaton a „Nekem a természet – régen és ma” hagyományőrző programjukat a Madarak és Fák napja, valamint a Rajzolás világnapja ihlette.

Már kora reggeltől kipakoltak a kézművesek és a helyi termelők a portékáikat. A tematikus nap műsorát a Göcseji Szegek Néptáncegyüttes fellépése színesítette. Kiss Nóra néprajzos-muzeológus arról beszélt, hogy miként ábrázolták eleink a madarakat, majd Darázsi Zsolt, a Magyar Madártani Egyesület zalai titkára bemutatta be az 2023-as év madarát, a barkóscinegét. A résztvevőket Gacsal Gábor művésztanár hívta élményrajzolásra, a gyerekek szemmel láthatóan szívesen mutatták meg ügyességüket.

S bár nem a tematikus naphoz kapcsolódott, ám éppen ezen a szombaton folytatódott a Gyümölcsöző Kiskertek programsorozat is. Délelőtt Oszkocsil Zoltán a növénytársításról és a magaságyás készítésről tartott előadást a kezdő vagy már komolyabban gyakorló kertészeknek.

Ugyancsak a természet volt a témája a Föld napja alkalmából kiírt Ne dobd ki! Alkoss újat! című pályázatnak. A felhívásra mintegy száz művet küldtek be. Az újragondolt és újrahasznosított használati és dísztárgyakat a kiállítás látogatói értékelhették úgy, hogy kiválasztották a számukra legszebbet, legötletesebbet. A díjkiosztót pénteken tartották a Göcseji Tudásközpontban, a szervezők tájékoztatása szerint a gyerek és felnőtt kategóriában összesen 423 szavazat érkezett. Az okleveleket és a díjakat Nikitscher Bernadette, a Göcseji Tudásközpont szakmai koordinátora adta át a nyerteseknek. A látogatók értékelése szerint díjat kapott Domján Zara „Méhkaptár”, a Nyitott Ház Gézengúz speciális óvodai csoportja az „Apróságok nyitott háza”, valamint Nagy Horváth Jolán „Angyal”című alkotása. A közönségszavazatot leadók között ugyancsak értékes kézműves ajándékokat sorsoltak ki.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában