Finomságok az asztalon

2023.03.12. 18:30

Jubileumi süteménysütő verseny Kilimánban

Tizedik alkalommal tartottak süteménysütő versenyt a településen élők számára szombaton Kilimánban. A résztvevők ezúttal is két kategóriában – krémes, illetve házias sütemény – készíthettek édességeket, amiket minősítettek is.

Gyuricza Ferenc

Tóthné Millei Erzsébet (balról) és Prótárné Pintér Csilla kóstolják a versenyre benevezett süteményeket

Fotó: Gyuricza Ferenc / Zalai Hírlap

A verseny kapcsán Pusztai Szabolcs polgármester elmondta: azt nőnapi vacsorával kötik össze, azaz a zárt ajtók mögött zajló zsűrizést követően a falu lakossága előtt rendezik meg az eredményhirdetést, s természetesen a jelenlévők ekkor már meg is kóstolhatják az elkészült finomságokat.  

– Ez a jubileumi, tizedik kilimáni süteménysütő verseny, de az első 11 éve rendeztük meg, csak volt olyan esztendő, amikor a koronavírus járvány miatt elmaradt a program – folytatta Pusztai Szabolcs. – Az első verseny megrendezésével az volt a motivációnk, hogy az egy évvel korábban elindított borverseny után a településen élő hölgyek számára is szervezzünk olyan programot, amiben ők is jeleskedhetnek. A süteménysütő verseny népszerűsége azóta is töretlen, minden évben legalább 20-30 különböző édességgel neveznek a falu lakói.  

A verseny viszonylag egyszerű, a benevezni szándékozott süteményeket otthon készítik el, majd az adott nap délutánján egy-egy tálcára valót le kell adni a polgármesteri hivatalban minősítésre. Idén 24 különböző édesség készült. A benevezett süteményeket Tóthné Millei Erzsébet mestercukrász és egykori tanítványa, Prótárné Pintér Csilla cukrász zsűrizte. Mint mondották: először külsőleg vették szemügyre őket, hiszen az is elvárás egy édességtől, hogy megjelenésében is gusztusos legyen. Ezt követte a kóstolás, ahol már az ízek harmóniája volt az elsődleges szempont. Ezek alapján pontozták, minősítették a benevezett süteményeket.  

– Az idei versenyre 18 krémes és hat házias sütemény érkezett – mondta Tóthné Millei Erzsébet. – Voltak köztük egészen különleges alkotások is, például egy karamellás pohárdesszert, amivel eddig még nem találkoztunk ezen a versenyen.  

A sütemények elbírálása során kilenc arany, nyolc ezüst és hét bronz minősítést osztott ki a zsűri. A falu krémes süteménye címet Csóka Lászlóné hófehérkéje kapta, míg a legjobb házias süteménynek Pusztainé Huszár Elisabeth sajtos-magos rúdját választották. A Tóthné Millei Erzsébet által korábban már említett különlegesség, a karamellás pohárdesszert különdíjat kapott, ez utóbbit Tóth Marianna készítette. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában