Kötetek, konferenciák, felbecsülhetetlen értékű adományok

2023.01.23. 20:00

Sajtótájékoztató a Magyar Nemzeti Levéltár Zala Vármegyei Levéltárában

Tovább gyarapodott az iratok, dokumentumok és a magánszemélyektől kapott adományok száma, továbbá az idei évben is folytatódik a tudományos és közművelődési tevékenység, utóbbiak a lapunkban megjelenő cikksorozattal, konferenciákkal és kötetekkel valósulnak meg. Erről számolt be a Magyar Nemzeti Levéltár Zala Vármegyei Levéltára vezetése a hétfői zalaegerszegi sajtótájékoztatón.

Arany Horváth Zsuzsa

Dr. Káli Csaba, dr. Kulcsár Bálint (kezében Primusa István 48-as honvéd obsit levele) és Molnár András a levéltári sajtótájékoztatón, amelyet hagyományosan a magyar kultúra napjához időzítenek

Fotó: Pezzetta Umberto / Zalai Hírlap

Dr. Káli Csaba igazgató az intézmény 2022. évi szakmai, tudományos és közművelődési munkáját összegezte. A levéltár 2022-ben 78 iratképző szerv iratkezelését és irattározását ellenőrizte Zalában, ennek nyomán az év elején 11.173 iratfolyóméternyi (ifm) állomány 107 ifm gyarapodással és a szükségszerű selejtezéssel 11.203 ifm-re nőtt. A levéltárat 2022-ben 78 kutató 181 esetben kereste fel családtörténet, szakdolgozatírás vagy más témakörben, az ügyfélszolgálatra 1343 megkeresés érkezett. A tudományos műhely 8 munkatársa összesen 26 különböző témájú, tudományos szintű írásművet készített, négy kolléga 13 írásművel jelent meg, s két önálló kötet született. Molnár András: Negyvennyolcas zalaiak című és Kulcsár Bálint-Paksy Zoltán: Zalaboldogfa évszázadai című kötettel lett gazdagabb a zalai könyvkínálat. Népszerű volt az érdeklődők körében a Családtörténeteink és a Vendéglátás Zalaegerszegen a 18–20. században témakörű konferencia. A levéltár munkatársai az ismeretterjesztő cikkeken túl előadások, történelmi séta, levéltári órák során adták át tudásukat a zalai közvéleménynek.

Molnár András igazgatóhelyettes, címzetes igazgató a levéltár 2023- as tudományos és közművelődési terveiről szólt. Elmondta, önálló levéltári kiadványként tervezik megjelentetni a Családtörténeteink konferencia előadásait a Zalai Gyűjtemény 86. darabjaként, a Vendéglátás-konferencia tanulmányai pedig Zalaegerszegen városi segítséggel láthat napvilágot.

Fotografált történelem lesz az idei, májusi első konferencia címe, majd a Zalaegerszeggel és a Göcseji Múzeummal közösen tartják a Színház és színjátszás Zalaegerszegen a 19–20. században című tudományos ülést, mely a Hevesi Sándor Színház alapításához kapcsolódik. A Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtárral közös rendezvény lesz a Deák-kutatás legújabb eredményeit előtáró konferencia októberben.

Dr. Kulcsár Bálint levéltáros-történész a magánszemélyek által ajándékként felajánlott iratanyagokat mutatta be a sajtónak. 2022-ben a levéltár gyűjtőköri tevékenysége keretében 12 alkalommal vett át iratanyagokat, magánszemélyek ajándéka révén. A történész ezek közül kiemelte Kiss Kálmán 2. világháborús fényképeit, Herczeg András tartalékos tizedes katonai okleveleit, Ivánkovics István, a Zala megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat üzletvezetője és Ivánkovics Istvánné Végh Mária kisiparos iratait, a pölöskei Becker Ádám vízügyi mérnök 1935-ös fotóalbumát, Hódi László vízügyi mérnök fotóalbumát az 1940. évi erdélyi bevonulásról, és a megszűnt zalaegerszegi Dózsa Sportegyesülettel kapcsolatos iratokat. A zalaegerszegi Schlemmer család, benne dr. Schlemmer József főorvos iratai, Laurencsik Ferenc, a Zala Megyei Tanácsi Útépítő Vállalat és a zalaegerszegi Városgazdálkodási Vállalat igazgatója személyi iratai is a levéltárban vannak már, továbbá Dr. Szántó Imre alsópáhoki születésű történész iratgyűjteménye. Ebben megtalálható a török fogságot megjárt Nemes György záloglevele, a gróf Festetics György által kiadott uradalmi utasítás (Festetics aláírásával) és a Batthyány-kormány hat tagjának felhívása „Hazafiak!” címmel. A Gyömörey családdal kapcsolatos iratok a 17–20. századból valók, melyeket az Országos Levéltár adott át a zalaiaknak.

Molnár András végül kitért az Elektronikus Levéltári Portál (ELP) szolgáltatásaira.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában