Máig be nem gyógyult seb - A doni áttörésre emlékeztek Keszthelyen

A Magyarok Nagyasszonya-templomban bemutatott engesztelő szentmisét követően Mózs Krisztián, a Csány-Szendrey Általános Iskola tagintézmény-vezetője a II. világháborús emlékműnél elmondott beszédében leszögezte: „a 2. magyar hadsereg egy évnyi oroszországi harca és tragédiája máig be nem gyógyult seb a hazai közgondolkodásban”.

Magyar katona olyan nehéz és mostoha körülmények között még sohasem harcolt, mint 80 éve Voronyezstől délre, a Don folyó mentén – folytatta a keszthelyi megemlékezés szónoka, emlékeztetve: a 200 ezres hadsereg 200 kilométeres arcvonalon küzdött, kevés harckocsival és páncélelhárító fegyverrel, akadozó utánpótlással s ellátással, kétezer kilométerre a katonák szülőföldjétől.

Mózs Krisztián arról is beszélt: 1942 tavaszától a 2. magyar hadsereget a keleti frontra vezényelték, majd a doni hídfőcsatak után 1943. január 12-én „az oroszok meglepetésszerű, nagy és összpontosított ellentámadást indítottak, s a túlerejű offenzíva már az első napokban több helyütt áttörte a hiányosan felszerelt magyar csapatok védővonalát”.

– A védelem azon a feltételezésen alapult, hogy a szovjet erőket lefoglalja a sztálingrádi csata, és nem lesznek képesek támadó hadműveletekre – mondta a tagintézmény-vezető. – Ám a németek minden meglévő szállítási kapacitását lekötötte Sztálingrád, így a magyar hadsereghez szinte semmi sem érkezett, s a -30, -40 fokos orosz tél beköszöntével a hiányosságok egyre súlyosabb problémákat – például fagysérüléseket, megbetegedéseket – és veszteségeket okoztak.

Az 1943-as doni áttörés ilyen helyzetben érte a magyar hadsereget, amely ugyan „a körülményekhez képest keményen, de esélytelenül, megfelelő fegyverzet és felszerelés nélkül védekezett”, hangsúlyozta Mózs Krisztián, kiemelve: a magyar honvédek hősies, emberfeletti erőfeszítése tízezreket mentett meg „a halállal egyenlő fogságba eséstől”.