Hagyományteremtő szándékkal

2023.01.06. 11:30

Közös tekézéssel zárták az esztendőt a tornyiszentmiklósiak

Négy egykori tornyiszentmiklósi lakos, ma már elszármazott - Bekő Péter, Póka István, Balogh Attila, Csiszár József – tekecsapatot alakított. Az együttes már több mint egy éve, hogy megalakult, azóta különféle amatőr tekeversenyeken, emléktornákon vesznek részt Tornyi Anno néven, tornyiszentmiklósi mezben, színekben.

Korosa Titanilla

Tekézéssel zárták az évet a tornyiszentmiklósiak.

Fotó: Korosa Titanilla

Bene Nándor polgármestertől megtudtuk, hogy a csapat tagjainak ötlete nyomán hirdették meg év végére a falutekeprogramot, melyen a helyi jelentkezők egy kellemes sportdélutánt tölthettek el együtt, a tekések pedig így népszerűsítették a sportágat.

Az elmúlt év utolsó napjaiban megtartott sportdélutánra végül 23-an jelentkeztek, gyerekek és felnőttek vegyesen. A játékosok a késő estig tartott tekézésen egyéniben és csapatban is összemérték tudásukat a lovászi tekepályán. A sport után közös vacsora zárta a programot, ahol a falu borát és pálinkáját is megkóstolhatták a résztvevők.

A tekézéssel szeretnének a szervezők hagyományt teremteni, remélik, hogy a másnapi izomláz nem vette el a lelkesen küzdő résztvevők kedvét a programtól.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában