Ismeretterjesztő műsor

2023.01.08. 06:50

Huszonöt éve indult a Zöldövezet – Máig közkedvelt műsor az egerszegi televíziós természet- és környezetvédelem

A magyar televíziózás életében is ritka pillanat, amikor egy magazin megéri a 300. adást és a negyed évszázadot. A Zalaegerszegi Televízió Zöldövezet című önálló műsorának készítőit, Vörös Nándor felelős szerkesztő-riportert és Elmont Krisztián operatőr-vágót decemberben köszöntötte Balaicz Zoltán polgármester a stúdióban a meghívott támogatók és szakemberek jelenlétében.

Mozsár Eszter

Elmont Krisztián és Vörös Nándor a stúdióban. Fél szavakból megértik egymást

Forrás: Seres Péter

Ismétlésekkel együtt eddig 9600 alkalommal került képernyőre a környezet- és természetvédelemmel, kertészkedéssel, mezőgazdasággal, horgászattal, illetve vadászattal foglalkozó ismeretterjesztő magazin, ami összesen 186 napnyi anyagot jelent. Magyarul, ha valaki olyannyira „mazochista” lenne, akkor fél éven át nézhetné szünet nélkül a műsorfolyamot. Mit is jelentett ez a 25 év a két alkotó számára?

Vörös Nándor magyar nyelv- és irodalom szakos tanárként a ZTV 1985-ös indulásakor kezdett híradós tudósításokat készíteni az országos- és helyi televízióknak, majd a tudósítások mellett különféle magazinos anyagokat, élő műsorokat szerkesztett és vezetett. Saját bevallása szerint eleinte nem volt igazán a szíve csücske a mezőgazdaság. A saját „szőlőhegy”, a kávási telken végzett munkák, egyszóval a természetközeli kikapcsolódás idővel mégis meghozta kedvét a magazinhoz. Különböző rovatokból félórás műsor született, miáltal a nézők biztos kezű kertészekké válhatnak, megismerhetik egyebek mellett a vadászok, erdészek, természetvédők tevékenységét, továbbá növényvédelmi vagy állattartási praktikákat sajátíthatnak el. A Képtár rovatnak köszönhetően pedig hazánk gyönyörű vidékeit barangolhatjuk be.

– Szerintem a természetvédelem s a kertészkedés olyan közkedvelt és kimeríthetetlen téma, amit bárki szerkeszthetne. Nem kell hozzá különösebb szaktudás, mivel annak hiányát a lelkiismeretes és megbízható szakemberek pótolják. Ennek ellenére nekünk is fel kell készülnünk. Minden egyes riport előtt tudnunk kell, hogy mit akarunk, miről és kikhez szólunk. Szakmai minimum, hogy a nézők kíváncsiságát képviseljük, helyzetünknél fogva kérdéseiket tolmácsoljuk. Mi csupán rávilágítunk egy-egy problémakörre, érdekességre, amit aztán a riportalany segítségével kibontunk – tájékoztat a Zöldövezet ötletgazdája, szerkesztője. – Az elmúlt évek alatt sikerült emberséges, közvetlen, sőt, baráti kapcsolatot kialakítanunk a megye szakembereivel, a különböző szervezetek vezetőivel, munkatársaival. A természet, a környezet annyira gazdag, hogy ontja magából a szépséget. Mellette viszont sokasodnak a problémák, amiket – gyakran felelőtlenségből vagy haszonlesésből - elsősorban mi emberek okozunk. Túlterheljük a természetet, mondhatjuk, a saját sírunkat ássuk. Az itt felmerült kérdésekhez kell megtalálni mindig az adott szakembert. Koromnál fogva sikerült olyan ismeretségi kört kialakítanom az elmúlt évek alatt, melynek köszönhetően bármikor, bárkihez fordulhatok. Büszke vagyok arra, hogy egyetlen egyszer sem mondott egyetlen interjúalanyom sem nemet. Még akkor sem, ha telefonálás után szinte azonnal indultunk a helyszínre. Nagyon sokszor a kedves nézők adnak tippeket, ötleteket, amiket kivétel nélkül örömmel fogadunk. Fontos tény, hogy adás előtt senki sem ellenőrzi az anyagot, mindenki bízik bennünk, a televíziós szakmai tudásunkban. Ide tartozik Krisztián operatőri tehetsége, aki mindent aprólékosan, látványosan és az időjárásnak fittyet hányva, hóban, sárban megmutat. Mi a tényeket közvetítjük, állást nem foglalunk, ez a korrekt munka lényege. Soha nem ragaszkodtunk a szenzációhoz, nem kívántuk senki igazát harsogni. Előfordult például, hogy mi javasoltuk a vitázó telektulajdonosoknak a megegyezést, még úgy is, hogy inkább lemondtunk a forgatásról. Ritkán ugyan, de néha békebírók voltunk. Másik nagy erénye a műsornak, s érdeme a támogatóknak, hogy a huszonöt év alatt nem a Televízió költségvetéséből készült. Ez nagyon nagy szó a mai világban.

– Minek köszönhető a támogatók kitartása?

– Az évek alatt a támogatókkal és a partnereikkel kialakult egyfajta bizalmi, sőt, mondhatom, baráti kapcsolat. Nem titok az sem, hogy sokszor bizony „feláldoztam” magam egy-egy fröccs elfogyasztásával a téma kedvéért – mondta nevetve Nándi. – Egy borbírálatról mégsem lehet zacskós tej mellett beszélgetni. Még megszólnának!

– A Zöldövezetet nemcsak az idősebb korosztály ismeri, hanem a gyerekek is. Hogy került tananyagként az iskolába a magazin?

– Ez alapvetően egy ismeretterjesztő műsor, ami bizonyos magatartásformákra int, figyelmeztet és nem mellesleg érdekes, megtanulható információkat közöl. Ha nincs olyan mondandónk, amiből a nézők tanulságot vonnak le, egyáltalán okulnak, akkor azt a műsort nem érdemes, s nem is szabad csinálni. Talán azért értünk meg ilyen hosszú időt, mert a mondandónknak gyakorlati haszna van. A Közelről című rovatban például az élő madarakat mutatja be Darázsi Zsolt madarász, illetve a gombákat dr. Illyés Zoltán biológus, a Mindszenty-iskola pedagógusa. Külön örülök annak, hogy ezt a blokkot több iskolában szemléltető videóként használják, ami azért más, mint néhány fotó a tankönyvben.

– Nemcsak a nézők, hanem én magam is számtalan információhoz jutok a műsorkészítés alatt. Mondhatni, rám ragad, mint a kosz – veszi át a szót mosolyogva Krisztián, akinek operatőri munkáját minden interjúalany ismeri. – Édesapámnak Jánkahegyen van szőlőbirtoka, sokszor megfogadom s alkalmazom tanácsait a saját vidéki, családi házam kertjében. Rajta kívül azonban máig fülembe csengenek az intelmek, amiket annak idején dr. Hertelendy Lajos növényvédelmi szakmérnök mondott, illetve most Kálmán István növényvédelmi mérnök vagy Tüh Annamária, növényorvos javasol. Említhetném Darázsi Zsolt ornitológust is, akivel a műsornak köszönhetően ismerkedtem meg a Magyar Madártani Egyesület zalai szervezetével.

– A hatékony munkához gondolom jó munkakapcsolat társul.

– Ez valóban így van – jegyzi meg Nándi. – A hosszú évek alatt összecsiszolódtunk Krisztiánnal, fél szavakból értjük egymást. Mivel egy húron pendülünk, ezáltal célirányosan, időt és energiát megtakarítva dolgozunk. Szakmailag mind a ketten a legjobbat szeretnénk kihozni a műsorból. Ilyen téren maximalisták vagyunk, itt nincs pardon. Sokszor megesik, hogy kitalálom a forgatókönyvet, mit szeretnék, mondom Krisztiánnak, hogy ezt és ezt kellene felvenni, mire ő: Nándi, már készen van. Ami pedig felkészültségét jelzi, hogy nemcsak azt mutatja meg, ami szem előtt van, hanem azt is, ami a kép mögött látható, amire pluszban oda kell vagy érdemes figyelnünk.

A Zöldövezetben sokáig adott tanácsokat dr. Pálfi Dénes kertészmérnök, akinek hallatlan felkészültsége, intelligenciája és tájékozottsága utolérhetetlen – mondták a műsorkészítők.

A beszélgetés közben Krisztián évtizedes archív kazettákkal tér vissza, melyeken ott díszeleg a „Trágyarevü” felirat. Ezt a munkacímet a legendás tévés, az Ablak című műsor egyik készítője, Déri János elszólása óta használják, mondhatni, ő a keresztapa. Nándi egyébként büszke arra, hogy az országos magazin első zalaegerszegi televíziós betétanyagát antenna-kisajátítás témában ő forgatta.

– Emlékszem, telefonon hallottam a stúdióban a bejátszások közötti beszélgetést, miszerint Déri Jancsi mondta a kollégájának, hogy Nándi bejelentkezik Egerszegről, majd jön Bálint Gyuri bácsi blokkja, a trágyarevü. Akkor öt percig nevettem, s mi azóta ezt használjuk a Zöldövezet munkacímeként.

Az alkotói páros jó szívvel emlékezik azokról, akik már nincsenek közöttünk. Pótolhatatlan veszteség nemcsak szakmailag, hanem emberileg is, mondják. Nem lehet elfeledni Dr. Hertelendy Lajos növényvédelmi szakmérnököt, Varga Ernőt, a Zala Megyei Agrárkamara titkárát, megyei fővadászt vagy Hajdu Tibor erdőmérnököt.

– Még mindig nehéz úgy beszélni róluk, hogy ne szorulna el az ember torka. Lajos például mindig úgy fogadott, hogy meghagyott néhány beteg levelet, direkt nem kezelte le, hogy a tévének legyen felvétele róla – idézi a legendás szakembert Nándi. – Még azt is megmutatta, milyen szögből kamerázzuk. Mire megérkeztünk, felvette a számunkra tartogatott „kezeslábasát”, ezt hordta még negyven fokos melegben is. Mindent tudott a szakmánkról. Sokszor ott a helyszínen együtt szerkesztettük a Kertészeti tanácsok című rovatot annak alapján, hogy éppen milyen rovart, kártevőt vagy beteg levelet találtunk. Csodálatos kertje volt, minden megtaláltunk benne.

Krisztián szerint nagyon sok, vicces történet köthető hozzá. Egyszer éppen a metszést szerették volna felvenni, ám nem volt nála az olló, ezért az ujjával imitálta a vágást. A következő találkozáskor nevetve mesélte, hogy egy kedves néző megajándékozta metszőollóval. Máskor meg az ő tanácsa alapján kértek ugyanolyan kerti szerszámokat a mezőgazdasági szakboltban. A műsorkészítők közben félig-meddig azon viccelődtek, hogy a magazinnak meghatározó szerepe volt a megye amatőr borászainak szakmai fejlődésében.

– Miközben a megye borbíráló eseményeire jártunk, folyamatosan közvetítettük dr. Pálfi Dénes kertészmérnök zseniális tanácsait. Kis idő elteltével azt vettük észre, hogy jóval kevesebb csiger, azaz alig iható lőre készült. Ahogy múltak az évek, egyre finomabb borokkal találkoztunk, s reméljük, hogy ebben a Zöldövezetnek is szerepe volt. Oly módon, hogy a nézők komolyan megfogadták az ott elhangzottakat.

Ugyancsak kedves emlék a közelmúltból: a holládi Kovács József kézzel írt levélben köszönte meg azt az interjút, ami a környezetkímélő, hagyományos kézi kaszálásról szólt. Helytörténészként így resptektálta, hogy értéket ment a műsor.

S hogy lesz-e újabb huszonöt esztendő? Vörös Nándor szeretné, ám úgy gondolja, életkora miatt ez már csak nélküle valósulhat meg. A sokat tapasztalt szerkesztő még annyit hozzáfűz: a képernyőről már szeretne visszavonulni, s csupán a háttérből dolgozna. Egyszóval ez itt a reklám helye: ha valaki késztetést érez a nagy sikerű Zöldövezet műsorvezetésére – legyen hölgy vagy úr –, s úgy érzi, hogy intelligens, képernyőre termett, érdeklődő, megfelelően kommunikál, akkor bátran jelentkezzen. Végére marad a legfontosabb: továbbra is azt kérik a nézőktől, hogy maradjanak hozzájuk lojálisak és keressék őket bátran ötleteikkel, észrevételeikkel. Mert ez a műsor értük és nekik szól!

A Zöldövezet legutóbbi adása ITT látható.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában