16 db fát kapnak

2023.01.27. 13:44

Először vesznek részt az országfásítási programban a letenyeiek

Eredményesen pályázott az agrárminisztérium és a Nemzeti Vidéki Hálózat által koordinált 2023-as országfásítási programban a dél-zalai város önkormányzata. Ennek köszönhetően még ebben az esztendőben 16 darab fát ültethetnek ki közterületekre.

Gyuricza Ferenc

Forrás: pexels

Az országfásítási programot immár harmadik alkalommal szervezték meg a tízezer lélekszám alatti települések számára, ám Letenye – mint azt Farkas Szilárd polgármester lapunknak elmondta – most első ízben vett részt benne, s rögtön sikeresen. A három szakaszra bontott, nagyszabású programban eddig mintegy ezernyolcszáz település összesen negyvenhatezer közterületre kiültethető fát igényelt.  

- Mi 16 darab fára nyújtottuk be igényünket, s a héten megérkezett tájékoztató levél szerint meg is kapjuk valamennyit – folytatta a polgármester. – Ez azt jelenti, hogy 11 darab amerikai hárshoz, két darab keskenylevelű kőrishez, továbbá egy-egy magas kőrishez, kislevelű hárshoz és ezüst hárshoz jut hozzá településünk. A programban nemcsak sorfát biztosítanak térítésmentesen az igénylők számára, hanem egy komplex fásítási csomagot is, amit minden településre le is szállítanak.  

Farkas Szilárd azt is elmondta lapunknak: a fákat az őszi időszakban, közvetlenül a tervezett telepítés előtt kapja meg Letenye, s azokat a város belterületi részein, az utak mellett kívánják elültetni.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában