Karácsonyvárás ajándék műsorral

2022.12.19. 13:30

Az adventet ünnepelték a látásfogyatékosok Zalaegerszegen

Karácsonyváró ünnepséggel zárta az esztendőt a hét végén a zalaegerszegi Keresztury VMK-ban a Látásfogyatékosok Zalaegerszegi Kistérségi Egyesületének tagsága vendégeik és segítőik társaságában.

Fincza Zsuzsa

A ganzos diákok a karácsonyfa történetét elevenítették fel műsorukkal

Forrás: Fincza Zsuzsa

Az ünnepség, bátran mondhatni, várva várt fénypontja ezúttal is a Ganz-technikum diákjai és Czegő Teréz színművésznő, a Hevesi-színház színésze szívmelengető karácsonyi műsora volt. A tanulók által saját kezűleg fabrikált ajándékot, amivel a látásfogyatékosok otthon a fenyőfájukat díszíthetik majd, ezúttal Gaiger Gergely Pál, a technikum igazgatója adta át, aki László Krisztina igazgatóhelyettessel, az egyesület állandó önkéntes segítőjével együtt elfogadta az egyesület meghívását. A diákok ezúttal Vucskóné Talabér Tünde történelemtanár kutakodásának és betanításának köszönhetően a karácsonyfa történetét mesélték el versekkel, énekekkel fűszerezve. Czegő Teréz, aki már több éve állandó "karácsonyi ajándéka" a látásfogyatékosoknak, ezúttal Fekete István Roráte című novellájával és Sütő András Gyermekkorom tükörcserepei című kötetének egyik vidám történetével kívánt boldog ünnepeket, majd Romhányi mókás versével tetézte a jó hangulatot. A rendezvény jóízű beszélgetéssel, tervezgetéssel zárult.

Czegő Teréz színművésznő már hosszú évek óra patronálja a látásfogyatékosokat, az idén két karácsonyi történettel és egy vidám verssel ajándékozta meg őket
Forrás: Fincza Zsuzsa
Gaiger Gergely Páltól, a technikum igazgatójától Szemző Gáborné, az egyesület önkéntes segítője vette át a diákok által készített ajándékot
Forrás: Fincza Zsuzsa

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában