2022.11.22. 16:19
Több településre megérkezett a város fája Zala megyében (videó)
Több városba, köztük Keszthelyre, Zalaegerszegre és Hévízre is megérkezett a város fája hétfőn. A napokban el is kezdik díszíteni őket, hogy az adventi időszakra teljes pompájában tündökölhessenek a karácsonyfák.
A feldíszített város fája Zalaegerszegen
Fotó: Fehér Márk
Zalaegerszeg fája hétfőn délelőtt megérkezett a városba melyet ezúttal is felajánlásnak köszönhet a város. 35 évvel ezelőtt, 1987-ben ültette el az Élsped Szállítmányozási és Fuvarozási Kft. tulajdonosa a cég telephelyén a ma már 10,5 méter magas ezüstfenyőt. A díszítésről a Városháza munkatársai gondoskodnak melyet kedden reggel meg is kezdtek és a nap folyamán teljesen elkészült. A karácsonyfa mellett ott lesz majd a kivilágított szán, a szelfi pont, majd december közepétől az élő Betlehem is, az Egerszegi Advent pedig csütörtöktől várja a látogatókat.
![](https://cdn.zaol.hu/2022/11/8C6dBBPekKZ7sYNZxC56WPfLMrhl9YzTx8ZgQLBniCg/fit/1200/801/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM4NDYyYmZjM2E1YTQ1NGI5MGJjOWQ5M2NhMTNkMjA0.jpg)
Fotós: Fehér Márk
A kertvárosba is az Élsped jóvoltából kerülhetett fenyő, mely egy 7 méteres ezüst fenyő.
Keszthelyen ugyancsak felajánlásból kapták a város fáját az ünnepi időszakra. Egy családi ház kertjében nőtt több, mint 8 méter magasra az elmúlt 15 évben az az ezüstfenyő, amelyet szakemberek vágtak ki hosszas tanulmányozás és méregetés után, majd daruskocsival emeltek egy hatalmas kamion platójára.
![](https://cdn.zaol.hu/2022/11/nVr2H7Gj8P57iyy1guHhsk-A8Mqm-K1PWsfSMuHDBB4/fit/1200/801/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YzODQyM2YzZjBjNTQxNjI4Y2I3YWZmNjVhYzllM2U4.jpg)
Forrás: Mészáros Annarózsa / likebalaton.hu
A Mayer család már adományozott a városnak karácsonyfát 8-10 évvel ezelőtt, az egy normannfenyő volt, s már növesztik a következő példányt.
Hévízre is megérkezett a fenyő, melyben az ünnepek alatt gyönyörködhetnek az arra látogatók. A három település közül ez a város volt a leggyorsabb, hiszen az ő fenyőjüket már hétfőn karácsonyfává varázsolták, melyet bárki megtekinthet Hévízen a Festetics téren.
![](https://cdn.zaol.hu/2022/11/dh9bmyghJkwjor10KtaWXV3PV8Jt6X6sQp5mj_law_s/fit/1200/1600/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFiOTU4MDk4ZDk3MDRlMmZiNzFlZjkxMjA0MGQ2Yjlh.jpg)
Forrás: likebalaton.hu, Balaicz Zoltán (facebook), Hévíz Város Önkormányzata (facebook)