Vonyarcvashegyen jelentették be

2022.11.05. 13:00

Tizenötmilliárd forintos keretből támogatják a fogyatékkal élők lakhatását

Tizenötmilliárd forintos pályázatot hirdet a kormány, amelyből Magyarország kevésbé fejlett régióiban civil, egyházi és önkormányzati fenntartású intézmények úgynevezett támogatott lakhatást és hozzá kapcsolódó szolgáltatásokat alakíthatnak ki fogyatékossággal élő emberek számára.

Péter B. Árpád

Fülöp Attila egy képet kapott ajándékba a társművészeti program résztvevőitől, mellette Bartokos Tamás, az Imre Sándor Szeretetszínház igazgatója

Fotó: Péter B- Árpád

Ezt jelentette be Fülöp Attila gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár Vonyarcvashegyen, a LélekTánc elnevezésű társművészeti program kezdetén, amelyben a nagyközség, a Lámpás ’92 Közhasznú Alapítvány és az Imre Sándor Szeretetszínház működik együtt, a közös alkotás lehetőségét biztosítva ifjú színészeknek és értelmi fogyatékossággal élő képzőművészeknek.

„Ilyen mértékű fejlesztés eddig nem volt, ez újdonság a hazai fogyatékosságügyben, gondoskodáspolitikában”, emelte ki a politikus a megnyitót követő sajtótájékoztatóján.

Fülöp Attila: A 15 milliárd forintos keret családias légkörű házak építésére nyújt lehetőséget
Fotós: Péter B. Árpád

– A 15 milliárd forintos keret családias légkörű, hangulatú házak építésére nyújt lehetőséget, amelyekben fogyatékossággal élő embertársaink élhetnek, a nagy intézményekbe való költözés helyett – mondta Fülöp Attila. – Itt például alapszolgáltatást, nappali házi segítségnyújtást kapnak, és sokkal nagyobb lehetőséget az önálló életre, döntéshozatalra, a társadalomban való részvételre, mint a korábbi évtizedekben felépített nagy intézmények világában.

A kormányzat gondoskodás- és szociálpolitikájában a legfontosabb az egyén, illetve az ő méltóságának tisztelete, mondta Fülöp Attila, mellette Pali Róbert, Vonyarcvashegy polgármestere
Fotós: Péter B. Árpád

A bejelentésre azért választották a vonyarcvashegyi, példaértékű kezdeményezést, mert az egy másik szegmensben mutatja meg: miért fontos, hogy a fogyatékossággal élő honfitársaink értékeit, önállóságát lássuk és segítsük, szögezte le a gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár, hozzátéve: a kormányzat célja a paradigmaváltás, vagyis az, hogy a fogyatékos-ellátásban a korábban kialakított nagy intézmények helyett olyan lehetőséget biztosítsanak, amely az önállóságot segíti. Ennek egyik eszköze a támogatott lakhatás, amelyre a Széchenyi 2020-program, illetve hazai költségvetési források teremtenek lehetőséget.

Fülöp Attila úgy fogalmazott: a kormányzat gondoskodás- és szociálpolitikájában a legfontosabb az egyén, illetve az ő méltóságának tisztelete.

Pályázni Budapest és Pest megye kivételével az egész országból lehet december 1. és 2023. január 6. között.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában