Magyar oktatás és köznevelés

2022.10.04. 00:01

Zalai Prima Díj 2022 – Bemutatjuk Perlakiné Vigh Valériát

Mindig zenével szerettem volna foglalkozni, kórust csinálni, énekelni, tanítani.

Mellé szegődött a matematika, ami pedig igyekezett a realitások talaján tartani. A két, egymásnak ellentmondó “világ” nagyszerűen kiegészítette egymást 40 éves pályafutásom alatt. Szerencsém volt, mindkettőt taníthattam a kezdetektől végig a zalaegerszegi Ady iskolában, ráadásul ének-zene tagozaton. Ez nagy megtiszteltetés volt számomra. Természetes volt, hogy iskolai, városi, megyei felkéréseknek bármikor eleget téve műsort adtunk diákjaimmal a kért formációval. Különleges alkalmaink is bőven voltak, amikor ismert művészekkel léptünk színpadra, mint Szekeres Adrienn, Rákász Gergely, Ismerős Arcok, vagy éppen a Városi Szimfónikusokkal Orff Carmina Burana-ját énekeltük.

Amire leginkább büszke vagyok:

  • Vivace Kamarakórus alapítása
  • több évtizednyi kóruséneklés, szólamvezetés a Városi Vegyeskarban
  • közreműködőként éneklés , orgonálás esküvőkön, állampolgári eskütételen
  • RockOnLelkek Rockegyüttes alapítása, zenélés a mai napig.

Eredmények a legek közül:

  • három kazetta illetve CD készítése az iskola kórusaival
  • Nívódíj az ének-zene tagozatos iskolák Országos Budapesti Kórusfesztivál és Versenyen
  • arany és ezüst minősítés az Országos Biciniuméneklési Versenyen
  • ezüst majd arany minősítés több ízben a Tiszán innen, Dunán túl Országos népdaléneklési versenyen
  • Arany diplomával értékelés az Éneklő Ifjúság kórusversenyen
  • kezdetektől részvétel és eredmények a Zalaegerszegi Kórusfesztivál és Versenyen
  • 1995-től folyamatosan résztvevője, kórusvezetője és szervezője voltam az iskola goriziai cserekapcsolatának. Ennek csúcspontja 2011 volt, amikor énekkarunk aktív részese lehetett Zalaegerszeg és Gorizia testvérvárosi kapcsolata hivatalossá tételének ceremóniáján.

 

Társadalmi tevékenységek:

  • a megalapítástól, 1996-tól a Gyermekhangok Alapítvány kuratóriumi titkára voltam
  • iskolai szakszervezet bizalmija, gazdasági ügyintézője
  • Közalkalmazotti Tanács elnöke

Két elismerésre nagyon büszke vagyok, az egyik Miniszteri dicséret, melyet munkám kezdete után 3 évvel kaptam. A másik az Ady-plakett, amit iskolám nevelőtestülete szavazott meg számomra.

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában