Sajtóbejárást tartottak

2022.10.07. 17:30

Tiszta vizet a pohárba! - Megtekintették Zalaegerszeg keleti vízbázisának fejlesztését

Várhatóan október végén lezárul a Zalaegerszeg keleti vízbázisáról ellátott települések ivóvízminőség-javítását és vízellátásának fejlesztését célzó KEHOP-os projekt. A város és a kivitelező cégek vezetőinek jelenlétében tartottak sajtóbejárást pénteken délelőtt.

Mozsár Eszter

Kovács Tamás, Borsos Krisztina, Arnhoffer András, Balaicz Zoltán, Vigh László és Bali Zoltán a víztisztítómű előtt. Fotó: Pezzetta Umberto

A helyszínen először Balaicz Zoltán polgármester osztotta meg gondolatait, aki elmondta, Zalaegerszeg önkormányzata kiemelten kezeli a klíma- és környezetvédelmet. A klímastratégiában fontos szerepet kap az egészséges ivóvíz biztosítása és a biztonságos szennyvízkezelés. A város számos, ehhez kapcsolódó beruházást hajtott végre részben állami, részben uniós támogatással. 2015-ben befejeződött a 25 települést, összesen 90 ezer embert érintő nyugati vízbázis fejlesztése, most pedig 3,3 milliárd forint értékben (87 százalékban uniós támogatással) megvalósult a keleti vízbázis modernizálása.

- Zalaegerszegen kívül Alibánfát, Bocföldét, Sárhidát, Zalaszentivánt és Zalaszentlőrincet érintette a beruházás. A projektben régi, elavult kutak megszüntetése, új kutak fúrása, új vízkezelési rendszer kiépítése szerepelt, Zalaszentivánon új víztorony épült – mondta a polgármester.

Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos hozzátette, az ellátási láncok közül a víz a legfontosabb, anélkül nem működik a társadalom. A változó világ és a sokszor kiszámíthatatlan gazdasági helyzet arra kényszeríti az önkormányzatokat, cégeket, sőt a lakosságot, hogy tartalékoljanak, és gondolkodjanak előre.

Arnhoffer András, a Zalavíz Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta, a nyugatihoz hasonló technológiájú víztisztítómű épült ezúttal is. A fogyasztók érdekében nem a kémiai, hanem a biológiai ammóniumeltávolítást választották. Jelenleg a berendezés utolsó beállításait végzik a szakemberek. A lakosság már most is egészséges ivóvizet kap, ugyanis mindkét vízbázisnál 28-32 ezer éves vízadó réteget tártak fel, tehát emberi szennyezéstől mentes a felszínre kerülő víz, hangsúlyozta a cégvezető.

Fotós: Pezzetta Umberto

A Szabadics Zrt. mint kivitelező mindig örömmel végez környezetvédelmi beruházásokat, mondta Kovács Tamás elnök.

A technológiát a nagykanizsai Hidrofilt Kft. építette ki. Borsos Krisztina ügyvezető igazgató arról tájékoztatott, hogy Miskolc után a zalaegerszegi a legnagyobb kapacitású ultraszűrőrendszer. Ez a technológia egyszázad mikronra képes a vizet megszűrni, ezáltal szükség esetén eltávolítják a kolloid- és a szervesanyag-szennyeződések, baktériumok és vírusok nagy részét.

Bali Zoltán alpolgármester végül hozzátette, a közeljövőben biztonságos ivóvízkezeléshez kapcsolódó beruházások folynak, kezdődnek az Ady utcában, a Magasbükk utcában, Ebergényben, a Pózva utcában és Páterdombon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában