A fürdővárosnak csodájára jártak Dubajban is

2022.10.19. 08:00

A világkiállításon készült képekből nyílt szabadtéri tárlat Hévízen

Szabadtéri tárlat nyílt Hévízen dr. Szántó Endre képeiből, amelyek a dubaji világkiállításon készültek. A fotókon a fürdőváros is megjelenik, amely a rendkívül népszerű magyar pavilon „sztárja” volt.

Péter B. Árpád

A szabadtéri tárlatnyitó közönségét is elbűvölték a Dubajban készült képek

Fotó: Péter B. Árpád

A belvárosban márciusig látható, Egy világkiállítás képei című tárlat a dubaji expóba enged bepillantást, koncentrálva a magyar pavilonra, amelyet a 10 legjobb közé választottak. Dr. Szántó Endrét is elvarázsolta a látvány.

– Lifttel felmentünk az épület tetejére, és ahogyan a forrásvíz csorog lefelé, mi is úgy jöttünk az alsóbb szintek felé – mesélte a helytörténész. – Az első élmény azonban legfelül várt ránk: Hévízre érkeztünk, amely a kiállításon a legnagyobb szerepet kapta. A tó forgott, megmutatva téli, tavaszi, nyári és őszi arcát is, előtte pedig tavirózsák ékeskedtek. Mellette angolul és arabul volt kiírva a város méltatása, amelyből az is kiderült: nincs még egy ilyen csoda a világon.

Az alsóbb szinteken Budapestet, illetve a hazai gyógyfürdőket mutatták be, az épületből kilépőket pedig magyaros ételek és italok várták. Dr. Szántó Endre fotósorozatával azt akarta megmutatni, Hévíz milyen fontos szerepet kapott a dubaji expón.

– Jó volt látni, hogy városunk jelentős értéke a világnak – tette hozzá az alkotó, aki bevallotta: „piszokul büszke voltam erre, s azért fotóztam, hogy ez az érzés minél többeket hatalmába keríthessen".

A tárlatot megnyitó Kepli József János, a fürdőváros alpolgármestere emlékeztetett, dr. Szántó Endre megírta a település többkötetes monográfiáját, s e tárlattal is Hévíz értékei előtt tiszteleg.

A fürdőváros a világkiállításon is sikert aratott. Kepli József János és dr. Szántó Endre az egyik hévízi kültéri „kiállítóhely” előtt
Fotós: Péter B. Árpád

– A magyar stand különleges ékköve volt a városnak dedikált helyszín, amit a Magyar Turisztikai Ügynökséggel közösen gondoltunk ki, és ez olyan jól sikerült, hogy a csodájára jártak, még a hercegi család is sok időt töltött ott – szögezte le az alpolgármester.

Dubaj az elmúlt években építészeti, pénzügyi, turisztikai szempontból is fontos helyszíne lett a világnak, annak is köszönhetően, hogy számos erőforrás áll az ott élők rendelkezésére; még sípályát is építettek a sivatagban, folytatta Kepli József János, hozzátéve: „a Hévízi-tavat azonban nem tudják lemásolni, mert abból csak egy van, és ennek, nagy büszkeségünkre, a világkiállításon is csodájára jártak”.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában