Erdők hete

2022.09.28. 20:30

Vezetett túrák, szakmai előadások Nagykanizsán

Programok sokaságát, köztük vezetett túrákat, szakmai előadásokat és erdei iskolai foglalkozásokat kínál az immár 26. alkalommal megszervezett Erdők Hetére a Zalaerdő Zrt. Az idei rendezvénysorozat fő témájának a hazai erdőgazdálkodás fenntarthatóságát választották.

Gyuricza Ferenc

Német József erdész =jobbról a második) a tavalyi rendezvényen.

Forrás: ZH-Archívum

Az október 3-án induló program során több vezetett túrán vehetnek részt az érdeklődők. Hétfőtől péntekig naponta egy-egy csoportot indítanak a zalaegerszegi Alsóerdőn és a zalacsányi Körtvélyesi tanösvényen, keddtől péntekig pedig a Tormafölde határában álló vétyemi erdőrezervátumba várják az érdeklődőket. Szerdán a nagykanizsai Alsóerdőre, a Csónakázó-tó szomszédságában található Madárerdő tanösvényre, csütörtökön a zalakarosi parkerdő Csiga-túra tanösvényére, vasárnap pedig Magyarszombatfára szervez vezetett túrákat a Zalaerdő, ez utóbbit gombaismereti előadással kötik össze. Az Erdők Hete keretében lehetőség nyílik erdei kisvasutas kirándulásra is, erre csütörtökön várják az érdeklődőket. Ezeken a programokon a részvétel minden esetben regisztrációhoz kötött, így az érdeklődőktől előzetes bejelentkezést kérnek.

Október 3. és 7. között tárlatvezetés mellett tekinthetjük meg a Csömödéri Állami Erdei Vasút lenti végállomásán kialakított Göcsej kincsei: az erdő és a fa kiállítást, keddtől péntekig pedig a Kiscsehi határában fekvő 48 hektáros budafai arborétumban szervez vezetett sétát a letenyei erdészet. Ez utóbbi program során nemcsak az arborétum létrejöttével, illetve annak növénygyűjteményével ismerkedhetünk, hanem a környéket felvirágoztató olajipari történelmével is.

Az obornaki Nyitnikék Erdészeti Erdei Iskola két programnak ad helyet. Jó idő esetén kedden, szerdán és csütörtökön az Erdei Iskola szomszédságában létesített erdei tanösvényt járhatjuk végig, míg rossz idő esetén trófeabemutatóra és kézműves foglalkozásra invitálják az érdeklődőket. Emellett vasárnap az állatok Világnapja apropóján kutyás bemutatóval és kézműves foglalkozással készülnek, továbbá a felelős állattartásról is szó esik ezen a rendezvényen.  

A Zalaerdő Zrt. külön programokat kínál az óvodai, általános iskolai csoportok számára. Az őszi erdő szépségeinek és kincseinek felfedezése érdekében a lenti parkerdőbe invitálják őket, illetve a lenti erdészet az erdész hivatás, az erdei életközösség, valamint az erdőgazdálkodás feladatai bemutatására, továbbá az állatok világnapja alkalmából is szervez előadásokat, ezekre előzetes egyeztetés alapján várják az érdeklődőket.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában