Felavatták

2022.09.03. 15:30

Modernizálták a felsőrajki óvodát, új játékok kerültek az udvarra

Ünnepélyes keretek között pénteken avatták fel a Magyar falu program keretében energetikai korszerűsítésen átesett felsőrajki Arany János napköziotthonos óvodát és az ugyancsak pályázati forrásból új játékelemek kerültek az udvarra.

Benedek Bálint

Politikusok a vendégekkel, balról: Rudi Péter, Neuhold-Marton Nóra Alsórajk polgármestere, Gáspár Károly Pötréte polgármestere, Nagy Bálint, Vigh László, Zsuppánné Horváth Mária és Vargáné Németh Katalin Fotó: Szakony Attila

A vendégeket Zsuppánné Horváth Mária polgármester köszöntötte. Beszédében a régmúltról is szólt, elmondta: az óvodát 1974-ben kezdték el építeni, melyhez a falu és szomszéd települések lakosai társadalmi munkával járultak hozzá. Alsórajk szülötte Kisfaludi Stróbl Zsigmond szobrászművész is jelentős összeggel támogatta az építkezést. Azóta az intézményt többször felújították, de az épületgépészeti elemekre nem jutott pénz, mára ezek már elavultnak számítottak.

- A kormány jóvoltából meghirdetett Magyar falu program 40 millió forintos támogatása mellé az önkormányzat további öt millió forintot biztosított, hogy végre korszerű körülmények fogadhassák a gyerekeket - folytatta. - Többek között az épület külső és lábazat szigetelése mellett megtörtént még a villamoshálózat teljes cseréje, a víz és szennyvízelvezetés, valamint a fűtés korszerűsítése. Az intézményvezető, Vargáné Németh Katalin és a szülők sütivásárokat szerveztek a település ünnepein. Az ebből befolyt, közel 1,2 millió forintból az óvoda bútorzatának felfrissítése is megtörtént. 

 

Hozzátette: az óvodához tartozó korábbi játszóelemek elöregedése miatt azt el kellett bontaniuk, ám ugyancsak a vidéket segítő pályázati forrásból 4,1 millió forintos fejlesztéssel modern parkot hozhattak létre.

Az ünnepségen Nagy Bálint államtitkár is szólt az érdeklődőkhöz. Kiemelte: szívügyének tekinti azokat a beruházásokat, amelyek középpontjában a jövő generációja, vagyis a gyerekek állnak. A fejlesztésért elismerés illeti meg az önkormányzatot, akik felelős gazdálkodásuknak is köszönhetik azt, hogy a megemelkedett alapanyagárakra reagálva kiegészíthették a rekonstrukció költségvetését.

Majd Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos állt mikrofonhoz.

- A vidék jövője pozitív értelemben eldőlt - mondta. - A falvak fejlődnek, elfogynak az eladandó házak, nincs munkanélküliség, most már trendi lett faluban élni. A legfontosabb feladatunk lesz, hogy mindazoknak a fiataloknak, akik szeretnének itt letelepedni, annak biztosítsunk életteret, mert ha vannak gyermekek, akkor van jövőnk.

Ezután az óvodások műsora következett és Rudi Péter plébános megáldotta az elkészült fejlesztéseket.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában