Egész hétvégén tartottak a programok

2022.09.26. 16:00

Falunap és búcsú Szentgyörgyvölgyön

Hagyományosan két napon át tartottak a programok a Szentgyörgyvölgyi Napok rendezvényén az elmúlt hétvégén.

Korosa Titanilla

Kovács Kata műsora nagy sikert aratott a gyerekek körében Fotó: A szerző

Varga Zsuzsanna polgármester elmondta: szombaton a főzésé volt a főszerep, érkezett is több mint 20 csapat a gulyásfőző-, illetve az Aranykanál-főzőversenyre. Előbbin nevének megfelelően gulyásételt készítettek a jelentkezők, az önkormányzat minden csapatnak másfél kilogramm húst biztosított. Az utóbbi kiírásban pedig szabadon választott étkeket főztek. A jó hangulatú közösségi eseményre jöttek vendégek Szlovéniából, a közeli falvakból és jelen voltak Szentgyörgyvölgyről elszármazottak is. A gulyásfőzőversenyt a helyi Mit igyunk rá nevű csapat nyerte, az Aranykanál-főzőversenyt pedig a szomszédos márokföldi Carpadiem csapata tejfölös erdeigomba-levessel és ördöglángossal.

Tartottak továbbá tombolasorsolást is, melyen értékes nyeremények találtak gazdára, többet ezek közül helyi vállalkozók ajánlottak fel.

Vasárnap ebéd után kezdődött a búcsúi program, melyet a kultúrházban rendeztek meg az esős időjárás miatt. Kovács Kata interaktív gyerekműsorral érkezett a kicsik nagy örömére, majd operett- és retróslágerek hangzottak el, továbbá népzenei előadás is volt, majd a Nemesnépi Függönyt Fel Gyerekszínjátszók produkciója zárta a napot. Az eső ellenére azért a búcsúi árusok sem maradtak távol, és családi fotózásra is lehetőség nyílt, már a karácsony jegyében.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában