Új kihívás, új szabályok

2022.08.18. 06:50

Az iskolaváltás nehézségeiről nagykanizsai pszichológussal

Bő két hét és kezdődik az iskola. Nem mindenkinek lesz azonban zökkenőmentes az indulás, hiszen néhányan intézményt váltanak, új közösségbe kerülnek. Arról, hogy miképp lehet a legjobban alkalmazkodni a váltáshoz, Sipos Edit nagykanizsai gyermekpszichológussal beszélgettünk.

Benedek Bálint

Sipos Edit: A gyerek minden rezdülését figyelni kell, mielőtt a szülők az iskolaváltás mellett döntenek Fotó: Szakony Attila

Először is, ha felmerül a gondolat a gyermekben, hogy szeretne másik iskolába járni, lényeges, hogy a szülő mindenképpen derítse ki, mi is áll pontosan a kívánság hátterében – fogalmazott a szakember. – Előfordulhat, hogy a tanulmányi eredmény romlása mögött egy tanárral való nehézség, esetleg össze nem illés áll. Milyen nehézség lehet? Például a tanár magyarázatát nem érti jól a gyerek, túl gyors a tempó neki vagy – s ennek feltétlen utána kell járni! – valamilyen tanulási nehézség, részképesség zavar akadályozza őt a sikeres teljesítmény elérésében. Ha ezen okok valamelyike húzódik a háttérben, nem feltétlen iskolaváltáson kell gondolkodni, hiszen ezek a nehézségek megfelelő segítségnyújtás nélkül a következő iskolába is elkísérhetik. Ilyenkor téves a gyereknek az a feltételezése, hogy egy másik iskolában majd könnyebb lesz a tanulás. A tanulás mindig nehéz, kemény munka.

Sipos Edit szerint a rossz osztályközösség már alaposabb ok lehet a változtatásra. Itt is célszerű azonban végiggondolni, hogy valóban az osztállyal van-e megoldhatatlan probléma, vagy a gyereknek okoz gondot a megfelelő beilleszkedés. Ha a beilleszkedés mögött a gyerekből eredő nehézség áll, akkor szintén nem hoz megoldást a változtatás. Milyen nehézség lehet? Vannak gyerekek, akik a szociális készségek területén nehézséggel küzdenek. Az autizmus spektrumzavarban érintett tanulóknak hatalmas kihívás az integrált nevelés, őket azonban szakemberek segítik az iskolán belül. Vannak olyan fiatalok, akik a nem megfelelő családi nevelés hátrányai miatt nem alkalmazkodnak megfelelően. Ők általában azok, akik nem tanulták meg a társas együttműködés szabályait, nem képesek alkalmazkodni, ők akarnak irányítani, és dominálni a társaik felett. Ezt természetesen egy egészséges közösség nem tűri, ezért mindenképpen reagál rá, különféle módokon. Ebben az esetben sem megoldás az iskolaváltás. Ilyenkor az adott diák szociális készségeit kell fejleszteni. Ha azonban a gyermekkel minden rendben van és valóban a külső körülmények a „hibásak”, akkor indokolt az iskolaváltás.

- Idegenként érkezni egy új közösségbe mindig rejthet veszélyeket – folytatta. – Ha esetleg nincs módjuk a szülőknek előre tájékozódni az új iskoláról, osztályközösségről, előfordulhat, hogy csöbörből vödörbe esik gyermekük. Tanácsos tehát előzetesen érdeklődni, szülőktől, barátoktól és ismerősöktől minél többet megtudni a választandó intézményről. A szülő legjobban teszi, ha felveszi a kapcsolatot a gyermeke leendő osztályfőnökével és őszintén megbeszéli vele, hogy mi vezetett a váltáshoz. Amennyiben az új osztályfőnököt hasznos, a gyermekét jól bemutató ismeretekkel látja el, valószínűleg sokat fog segíteni az osztályfőnök is a beilleszkedésben, elő tudja készíteni az osztályában az új társ érkezését. Fel kell készíteni a gyereket arra, hogy az új osztályában eleinte a figyelem középpontjába kerül, hiszen minden újdonság érdeklődést vált ki. Ezt most ne vegye tolakodásnak, hanem inkább őszinte érdeklődésnek. Ha kérdezgetik, beszéljen nyugodtan magáról, arról, hogy mik a kedvenc időtöltései, tantárgyai, szokásai, így az általa adott információk alapján hamarabb megtalálják egymást azokkal az osztálytársakkal, akikkel hasonlóak. Elmondhatjuk neki, hogy ha kellemetlen kérdést kap, nem kell feltétlenül válaszolnia, joga van udvariasan, de határozottan elutasítani azt.

Sipos Edit tanácsokat is adott a gyerekeknek, szerinte a beilleszkedéshez vezető úton a kommunikáció a legfontosabb, vagyis kérdezzen az új osztálytársaktól bátran a közösség szokásairól, a társas szabályairól. Vágjon bele bátran és haverkodjon! Működjön együtt velük, kapcsolódjon be játékaikba. Soha ne kritizálja, bírálja őket, ne mondjon ilyeneket kritikaként: „Az előző osztályomban úgy szoktuk…” Inkább fejezze ki, mi az, ami tetszik neki az új osztályban, osztálytársakban. Mindig figyeljen azokra, akik kérdeznek tőle, s merjen segítséget kérni tőlük.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában